Sars
Ezért fertőzőbbek egyes koronavírustörzsek, mint mások
A SARS betegséget és a COVID-19-et okozó koronavírusok tüskefehérjéi "aktív" és "inaktív" helyzetbe kapcsolhatnak. Ezek a mozgások jelentősen befolyásolhatják, hogy a SARS-CoV-2 vírus miért fertőzőbb az első SARS-vírusnál, illetve arra is hatnak, hogy mennyire erős az egyes variánsok fertőzőképessége.
Koronavírus: hány évig érezhetik hatásait a fertőzöttek?
A koronavírus eddig közel 5,6 millió embert fertőzött meg és 350 ezer életet követelt a világon. Ugyanakkor 2,4 millió ember felgyógyult, pontosabban őket gyógyultnak tekintik, ám a betegség legyőzése csak az első volt az egészségükért folytatott csatákból, amelyeket a SARS-CoV-2 vírussal való találkozásuk miatt meg kell vívniuk.
Koronavírus: miért okoz súlyos állapotot szívbetegeknél?
Még korántsem teljesek az ismereteink a COVID-19 keringési rendszerre gyakorolt hatásáról. Van azonban egy tanulmány, amelynek szerzői szerint a korábban fertőző koronavírusokra vonatkozó kutatási ismeretek segíthetnek megismerni jobban az új vírust.
Koronavírus: az influenzához hasonlóan terjed
Az új koronavírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik, nem pedig úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus. Emiatt az új kór jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél - állapították meg a kínai kutatók a fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.