Koronavírus: hány évig érezhetik hatásait a fertőzöttek?

A koronavírus eddig közel 5,6 millió embert fertőzött meg és 350 ezer életet követelt a világon. Ugyanakkor 2,4 millió ember felgyógyult, pontosabban őket gyógyultnak tekintik, ám a betegség legyőzése csak az első volt az egészségükért folytatott csatákból, amelyeket a SARS-CoV-2 vírussal való találkozásuk miatt meg kell vívniuk.

A túlélés öröme sokaknál nem válhatott a visszanyert egészségük miatt érzett tartós elégedettségé. Egyes felépült betegek ugyanis légzési nehézségekről, fáradtságról és testi fájdalmakról számoltak be a SARS-CoV-2-fertőzés után néhány hónappal. Kínában, Hongkongban és Vuhanban készült kisebb tanulmányok azt mutatják, hogy a túlélők tüdeje nem működik az elvártnak megfelelően, illetve szív- és májproblémáik is vannak. De ezek az első diagnózisok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen az új koronavírusról kiderült az elmúlt hónapokban, hogy a szervezet számos részét megtámadja, és károkat okoz az idegrendszerben, a szemekben, az emésztőrendszerben vagy éppen a vesékben.

COVID-19 beteg
A COVID-19 betegség hosszútávú hatásai komoly terhet jelenthetnek még a jövőben - Fotó: Getty Images

Évtizedes hatások

A betegségekhez általában úgy viszonyulunk, hogy amint a közvetlen vagy legjellemezőbb tünetek elmúlnak, már gyógyultnak tekintjük magunkat. A kezelőorvosok is így állnak hozzá, hiszen, ha a beteg hazabocsátható, vagy nem szorul rendszeres orvosi ellátásra, akkor már a következő páciensre koncentrálnak. De ha a kutatók a túlélők hosszútávú egészségi állapotának megfigyelésébe kezdenek, azt tapasztalhatják, hogy a gyógyulás nem teljes vagy maradvány nélküli. A SARS-CoV-2-höz hasonló vírusok által okozott korábbi járványok azt mutatják, hogy az utóhatás több mint egy évtizedig is tarthat - számolt be a Bloomberg .

A SARS 8 ezer embert fertőzött meg, a SARS-CoV-2 pedig eddig 5,6 milliót. Emiatt arra lehet számítani, hogy az érintettek egészségének károsodása miatt nagyobb teher hárul majd az egészségügyi ellátásra, és hatással lehet a gazdaság (a vállalatok) működésére, teljesítményére. Nicholas Hart, az a brit orvos, aki többek között Boris Johnson miniszterelnököt is kezelte, e kilátások miatt a vírust "e generáció poliójának ", azaz gyermekbénulásának nevezte , amely akkora sokkot és károkat okoz, hogy átalakíthatja a globális egészségügyi ellátást.

A legtöbb hosszabb távú információ elsősorban Kínából származik, ahol a legrégebb óta van jelen a járvány. A hongkongi kórházi hatóságok a hazabocsátásuk után két hónapon keresztül figyelemmel kísérték a COVID-19 betegek egy csoportját. Azt találták, hogy a 20 túlélő közül körülbelül a felének a tüdőfunkciója nem éri el a normális tartományt. Owen Tsang, a Margaret hercegnő kórház fertőző részlegének orvosigazgatója megfigyelte, hogy a betegek tüdejének diffúziós képessége - azaz a vérben a szén-dioxid oxigénnel való cseréje - az egészséges szint alatt maradt. Egy vuhani vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy a koronavírusos fertőzöttek szervezete - a tüneteik súlyosságától függetlenül - nem állt vissza teljes mértékben a normál működési szintjére. Egy másik vuhani vizsgálat szerint pedig a gyógyult betegek túlnyomó részénél a tüdőfunkció különböző mértékű rendellenességet mutatott . A Los Angeles-i Cedars-Sinai Orvosi Központ tanulmánya szerint pedig - amelyet olasz és kínai betegek adataira alapoztak - krónikus szívkomplikációk fordulhatnak elő a tartós gyulladás következtében.

A SARS bizonyítékai

Az orvosok a szintén egy koronavírus által okozott eredeti SARS-járvány tapasztalataiból tudják, hogy egyes felgyógyult betegek még évekkel később is szenvedtek a betegségtől. Kínában a kutatók 25 SARS-beteget vizsgáltak 12 évvel a megfertőződésük után, összehasonlítva eredményeiket egy fertőzésmentes személyekből álló kontrollcsoporttal. Megállapították, hogy a felépült betegek több mint fele a SARS óta újabb tüdőfertőzést szenvedett, és magasabb lett a koleszterinszintjük is. Ezenkívül az érintettek fele legalább öt megfázáson esett át az előző évben, míg a kontrollcsoportban senki sem. "Ezek az adatok arra vallottak , hogy a felépült SARS-betegek életminősége 12 évvel a gyógyulás után is gyenge, és hajlamosabbak a gyulladásra, daganatok kialakulására, valamint glükóz- és lipid-anyagcsere-rendellenességekre" - írták a tanulmány szerzői.

Valószínű, hogy a COVID-19 hosszú távon is okozhat mentális problémákat. Az járvány kezdete óta eltelt rövid idő miatt erről még nincsenek pontos adatok. Ám a két korábbi súlyos koronavírus-járvány, a 2002-ben kezdődött SARS- és a 2012-ben megjelent MERSjárvány, adhat némi támpontot, hogy mi várható az elkövetkező hónapok, évek során. Egy frissen megjelent összehasonlító tanulmány szerint a SARS- vagy MERS-fertőzésen átesett betegek 15 százalékánál regisztráltak depressziót vagy szorongásos zavart hónapokkal a felépülésüket követően. Részletek!

"A COVID-19 még nagyon új. Nem hiszem, hogy valaki képes lenne megmondani, hogy a betegek hány százaléka fog felépülni, mennyi a felépülés ideje és lesznek-e hosszú távú következményei" - jelentette ki Michelle Biehl, a Cleveland klinika tüdőorovosa. Elhamarkodottan azért sem érdemes véleményt alkotni, mert az adatok eddig nem egyértelműek. Lehetséges például, hogy a korai beavatkozás szerepet játszhat a koronavírusos betegek hosszabb távú állapotában - idézte a Bloomberg Ivan Hung orvosprofesszort, a Hongkongi Egyetemről. Az általa kezelt mintegy 200 felgyógyult beteg 90 százaléka ugyanis egy hónapon belül teljesen kilábalt a kórból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.