Párkapcsolati Problémák
A romló párkapcsolat öt jele
Bár sok esetben úgy tűnik, hogy két ember hirtelen, minden előzmény nélkül szakít egymással, az elválást jellemzően a párkapcsolat fokozatos romlása előzi meg. Ennek pedig számtalan jele van. A Psychology Today szakértője szerint ráadásul nem a verbális, hanem a nonverbális jelek azok, amelyek figyelmeztethetik a szerelmeseket, hogy rossz irányba tartanak.
Vita közben ezeket soha ne mondjuk a párunknak
Amit egyszer kimondtunk, azt nem tehetjük semmissé, így még egy parázs veszekedés során is érdemes megválogatni a szavainkat. Ha nem akarjuk, hogy kedvesünk bizalma örökre megrendüljön bennünk, a következő mondatokat inkább ne vágjuk a fejéhez.
A félrelépés jobban fájt, mint az, hogy megerőszakolták
Egy párkapcsolatban számtalan olyan nehézséggel találkozunk, amely próbára teszik érzelmeink erősségét - nem véletlenül mondják azt, hogy nehezebb megtartani valakit, mint megszerezni. A leggyakoribb problémák egyike a féltékenység, pontosabban az, ha a zöld szemű szörnyeteg túlságosan eluralkodik az egyik félen, erre ugyanis rámehet a románc. Miben gyökerezik a kóros féltékenység, hogy lehet leküzdeni és milyen következményei lehetnek, ha nem kezelik? Szakembereket kérdeztünk.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Mikor válaszd a laktózmentes tejet, és mikor maradj a hagyományosnál?
Szinte minden hűtőpultban ott sorakoznak a „laktózmentes” feliratú tejek, joghurtok és sajtok. Sokan automatikusan ezeket választják, mert egészségesebbnek hiszik – de vajon tényleg mindenkinek jót tesznek? Megmutatjuk, mi a különbség a laktózmentes és a hagyományos tej között, és kinek érdemes valóban áttérnie rá.
Mutatjuk, melyik volt a történelem eddigi legrosszabb éve
Minden időszaknak megvannak a jó és rossz pillanatai, történészek egy csoportja szerint azonban az 536-os esztendő kimagaslóan katasztrofális volt az emberiség számára. Csapások egész sorozatát kellett az ekkor élőknek elszenvedni.
Nem a szomjúság az első jel – a kiszáradás 11 meglepő tünete és következménye
Szervezetünk működéséhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékfogyasztás, az ugyanis befolyásolja a keringést, az idegrendszert, a hormonális egyensúlyt, az izomműködést, a bőr állapotát, sőt, a koncentrációs képességet is. Ha valaki nem iszik eleget, annak hosszú távon akár komoly következménye is lehet.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol - főként Szabolcs térségében - maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.