Koronavírus Omikron Variáns
Koronavírus: ebben az európai országban jócskán megugrott az esetszám
A koronavírus omikron változatának BA.5 jelű alvariánsa miatt ugrásszerűen emelkedik az esetszám Portugáliában. Eközben a koronavírus-fertőzöttek száma globálisan 530 millióra emelkedett, a halálos áldozatoké pedig megközelíti a 6,3 milliót.
Jelek, hogy az omikron új alváltozatát kaptuk el
A koronavírus omikron variánsának új, még fertőzőbb alváltozata, a BA.2 egyre több országban válik dominánssá, vagyis az új fertőzéses esetek többségét már ez a mutáns okozza. Nem árt tehát tudni, hogy milyen tünetek utalhatnak arra, hogy ezt a változatot kaptuk el.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.