Koronavírus: új hullámot hozhat az omikron alvariánsa

Mára világszerte az új koronavírus omikron variánsának BA.2 jelzésű alváltozata vált dominánsá, ez okozza az új fertőzések zömét. A gyorsan terjedő vírus miatt több országban is emelkednek az esetszámok.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője szerint egyes országok brutálisan gyorsan oldották fel a járványügyi korlátozásokat a kontinensen.

Globálisan az új fertőzések 99,8 százalékát az omikron variáns váltja ki napainkban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 22-i helyzetjelentése szerint . Az omikronnak több alvariánsa is ismert, és ezek közül is a BA.2 terjed a leghatékonyabban, amely a fertőzések közel 86 százalékáért felelős, jelentősen háttérbe szorítva így a BA.1.1 (9 százalék) és a BA.1 (4,3 százalék) alváltozatot egyaránt. Mint azt a Reuters hírügynökség írja, a BA.2 állhat a Kínában egyre inkább elharapódzó járvány hátterében, de egyes európai országokban , köztük például az Egyesült Királyságban és Németországban is megugrottak miatta a fertőzésszámok.

eldobott maszk, maszkviselési kötelezettség, koronavírus, járvány
A BA.2 alvariáns terjedését a járványügyi korlátozások feloldása is segítheti. Fotó: Getty Images

A BA.2-ről ismert, hogy gyorsabban képes terjedni, mint a BA.1 és a BA.1.1, viszont a meglévő tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy valószínűleg nem okoz azoknál nagyobb gyakorisággal súlyos megbetegedést. Hasonlóan az omikron egyéb alvariánsaihoz, a jelenleg alkalmazott vakcinák hatékonysága a BA.2-vel szemben is alacsonyabb, mint a korábbi vírusváltozatok esetében. Mindazonáltal a harmadik, megerősítő oltással a védettség szintje részben visszaállítható, különösképpen a súlyos, akár végzetes kimenetelű megbetegedéssel szemben.

Az egyik legaggasztóbb kérdés a BA.2-vel kapcsolatban, hogy vajon képes-e újrafertőzni olyan embereket, akik korábban átestek koronavírus-fertőzésen a BA.1 alvariánssal, amely például Magyarországon is jelentősebb járványhullámot generált az idei év elején. Brit és dán adatokból arra lehet következtetni, hogy bár az újrafertőződés veszélye valóban számottevő olyan esetekben, amikor valaki egy korábbi variánst kapott el előzőleg, mint akár a deltát. Olyan azonban ritkán történik, hogy ugyanaz a beteg a BA.1 után a BA.2-vel is megfertőződjön.

Egyes szakértők szerint a közelmúltbeli esetszám-növekedésre egyszerűbb magyarázat lehet, hogy számos országban jelentősen enyhítették vagy akár teljesen el is törölték a járványügyi korlátozásokat. "Bizonyos szempontból meglehet, hogy a BA.2 csupán az a variáns, amely éppen akkor cirkulált, amikor az emberek felhagytak a maszkviseléssel" - mutatott rá dr. Andrew Pekosz, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem virológusa. Bármi is legyen azonban a növekedő esetszámok oka, abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy ez egy fontos emlékeztető, hogy a vírus továbbra is köztünk van, és nagy károkat okozhat, különösen az oltatlan és a kockázati csoportba tartozó csoportokban. "Ez továbbra is egy hatalmas közegészségügyi probléma, és a jövőben is az lesz" - hangsúlyozta Mark Woolhouse, az Edinburghi Egyetem epidemiológusa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.