Koronavírus: ebben az európai országban jócskán megugrott az esetszám

A koronavírus omikron változatának BA.5 jelű alvariánsa miatt ugrásszerűen emelkedik az esetszám Portugáliában. Eközben a koronavírus-fertőzöttek száma globálisan 530 millióra emelkedett, a halálos áldozatoké pedig megközelíti a 6,3 milliót.

A százezer főre jutó új fertőzöttek száma Portugáliában jelenleg 1800, vagyis az április közepi adatokhoz képest megnégyszereződött. Az új fertőzöttek mintegy 87 százaléka a koronavírus omikron változatának BA.5 jelű alvariánsával fertőződött meg. Ennél azonban aggasztóbb, hogy Portugália lakosságának 87 százalékos átoltottsága ellenére a kórházi kezelésre szoruló páciensek, illetve a halálos áldozatok száma is megemelkedett.

Az omikron variáns alvariánsainak köszönhetően világszerte sok új fertőzöttet regisztrálnak. Fotó: Getty Images

A tízmillió lakosú ibériai országban szinte minden járványügyi intézkedést feloldottak, a maszkviselési kötelezettséget egyedül a tömegközlekedési eszközökön, illetve a kórházakban és az idősotthonokban tartották meg. A hatóságok ugyanakkor javasolják az önkéntes maszkviselést a lakosságnak olyan helyzetekben, amikor fokozott a fertőzés kockázata. Az utóbbi négy hétben a 628 ezret is meghaladta az új fertőzöttek száma, közülük 778-an hunytak el a koronavírus-fertőzés szövődményeiben.

Németországban megszűnnek a beutazási korlátozások 

Ezzel egyidőben Németországban lazítanak: június 1-től várhatóan augusztus végéig feloldják a németországi beutazásra eddig érvényes szabályozásokat. Ennek értelmében a visszatérő utazóknak és más beutazóknak nem kell igazolniuk, hogy oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek és teszt sem kell - közölte a Német Turisztikai Hivatal.

A vírusvariáns-területekről érkezők számára azonban továbbra is érvényben maradnak a szigorú szabályok, a beutazás után 14 napos karanténba kell vonulniuk akkor is, ha oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek. Jelenleg egyetlen ország sem tartozik a vírusvariáns-terület besorolás alá.

A tömegközlekedési eszközökön (városi és távolsági is), illetve az egészségügyben Németországban továbbra is kötelező a védőmaszk használata. Ugyanígy viselni kell a maszkot a Németországból induló, illetve az oda érkező repülőgépek fedélzetén is.

Mi a helyzet a világban? 

A fertőzöttek száma globálisan 530 millió, a halálos áldozatoké 6,294 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai alapján.

A koronavírus-fertőzés 193 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban van a legtöbb, 84, 4 millió fertőzött. A halálos áldozatok száma itt 1 007 685. Indiában 43 158 087 fertőzöttet és 524 630 halálos áldozatot jegyeztek fel, Brazíliában 31 019 038 fertőzöttről és 666 676 halálos áldozatról tudni.

Franciaországban 29 711 870 fertőzöttet és 149 366 halálos áldozatot regisztráltak, Németországban 26 360 953 fertőzöttet és 139 091 halottat tartanak nyilván.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!