Koronavírus Nyaralás
Koronavírus: a nyaralási szezon veszélye
A koronavírus-járvány fellángolásának veszélyét hordozza magában a nyaralási szezon a kórokozó behurcolásának kockázata miatt - emelte ki Helge Braun, a német kancelláriaminiszter azzal kapcsolatban, hogy Németország 26 ország esetében visszavonja az utazástól eltanácsoló figyelmeztetését.
Koronavírus: így indult újra a hazai turizmus
A koronavírus-járvány okozta helyzet javulásának következtében májusban újraindult a 2020-as turisztikai szezon belföldön. Úgy tűnik, az éves belföldi forgalom meghaladhatja a korábbi évekét - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Nemzeti Adatszolgáltató Központ (Ntak) legfrissebb adatai alapján.
Tudjuk, hol nem nyaral idén nyáron
Míg néhány, az utazók által kedvelt ország akkor is kinyitja határait, ha ott korábban hatalmas pusztítást végzett a koronavírus-járvány, addig vannak olyan kedvelt célpontok, amik eddig viszonylag "kevéssel" megúszták, mégis elzárkóznak a turisták elől.
A járvány alatt így szabad lakást bérelni
A koronavírus miatti korlátozások enyhítésével együtt - érthető módon - az emberek utazási kedve is feléledt. Sokan azonban még hezitálnak, leginkább azért, mert nem tudják, hogy biztonságos-e a szállásfoglalás a különböző apartmanokban, magánlakásokban.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.