Koronavírus Csehország
Koronavírus: a cseheknél is megjelent az omikron
Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, miközben a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
Koronavírus: a belgák már a 3. hullámtól tartanak
Csehországban és Hollandiában emelkedett a fertőzöttek száma. Több államban újabb szigorítások bevezetését tervezik. Lengyelországban pedig könnyítéseket ígérnek azoknak, akik beoltatják magukat. Mutatjuk, hol, hogyan birkóznak meg a járvánnyal.
Gyógyszerkereső
Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.