Koronavírus: ez a helyzet most a szomszédban

Ausztriában enyhítenek a korlátozásokon, Ukrajnában stagnál, Csehországban javul a pandémiás helyzet. Közben Romániában és Horvátországban is lassabban halad az oltási kampány, mint kellene.

Ausztria enyhít és nyit

Ausztriában július elsejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, és kinyithatnak a több mint egy éve zárva tartó éjszakai szórakozóhelyek is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár csütörtökön Bécsben. A döntés alapját egyfelől a járványügyi mutatók - a vártnál jóval kedvezőbb - alakulása, másfelől az oltások előrehaladása jelenti. Ausztriában három hete tartósan ötszáz alatt van a napi új koronavírusos megbetegedések száma, azoké pedig, akik legalább az első adag oltást megkapták, meghaladta a négymillió-háromszázezret.

Lambda variáns: aggódik a WHO - kattintson a részletekért!

A legfontosabb enyhítés, hogy július elsejétől nem korlátozzák többé a zárórát a vendéglátásban, így minden olyan szórakozóhely - klub, lokál, diszkó -, amely 2020 márciusa óta zárva volt, kinyithatja kapuit. Nem lesz kötelező a maszkviselés és a távolságtartás, nem korlátozzák az asztaltársaságok létszámát, és ezentúl a pultnál is lehet majd fogyasztani. Megtarthatók lesznek az esküvők, céges ünnepségek, koncertek, fesztiválok. A vásárok, kongresszusok, kulturális és sportrendezvények esetében nem korlátozzák a résztvevők, illetve a közönség számát, és mind kültéren, mind zárt terekben eltörlik a maszkviselési kötelezettséget.

Ukrajnában stagnál a járvány

Ukrajnában csütörtökre csaknem 1200 új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma kissé csökkent, alig haladta meg az ötvenet. Az adatok nem sokkal térnek el az előző két napiétól, így a járvány jelenleg stagnálást mutat, az aktív betegek száma pedig harmincezer alá csökkent. A legtöbb új beteget, 251-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben találták. Az Ukrajinszka Pravda hírportál egyébként arról írt, hogy az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 1 594 081-en kapták meg valamely védőoltás első dózisát, míg a másodikon már 313 604-en is túl vannak.

A kormány közben könnyített az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára a külföldről történő hazatérésen: nekik mostantól már nem kell negatív PCR-teszttel rendelkezniük ehhez, illetve ennek hiányában nem kell házi karanténba vonulniuk - közölte az UNIAN hírügynökség az egészségügyi tárca sajtószolgálatára hivatkozva.

Az új kór még mindig terjed, de nincs már akkora baj, mint pár hónappal ezelőtt.
Az új kór még mindig terjed, de nincs már akkora baj, mint pár hónappal ezelőtt. Fotó: Getty Images

Csehországban javul a pandémiás helyzet

Csehországban a tavaly júliusi szintre esett vissza a koronavírus-járvány terjedése. Szerdán 134 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, ami mintegy fele az egy héttel ezelőtti esetszámnak, és tavaly július közepe óta ez a legalacsonyabb napi adat - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön közölt kimutatásokból. A napi elhalálozások száma átlagban tíz alá csökkent, hétfőn és szerdán pedig egyetlen, COVID-dal összefüggő halálesetről sincs jelentés.

A járványhelyzet javulása következtében már nyitva vannak a vendéglők, a szállodák és az üzletek, működnek a szolgáltatások, de mindenütt kötelező betartani az érvényes óvintézkedéseket. A maszkviselés továbbra is gyakorlatilag mindenütt kötelező.

Romániában lassult az oltási kampány

Romániában ezer alá csökkent szerdán a kórházi kezelésre szoruló, és kétszáz alá az intenzív terápián ápolt koronavírusos fertőzöttek száma. A stratégiai kommunikációs törzs jelentése szerint az utóbbi 24 órában 104 új fertőzést diagnosztizáltak, ami több mint 25 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától. A napi esetszám most már több mint egy hete kisebb a járvány első hulláma utáni tavaly júniusi mélypontnál, és továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Ami az áldozatokat illeti, az utóbbi napon jelenleg átlagosnak számító 18 halálesetet jelentettek.

Tovább lassult az oltáskampány üteme is: az utolsó héten már naponta kevesebb mint 15 ezerrel nőtt az első adag vakcinával beoltottak száma. A 19,3 millió lakosságú Romániában eddig 4 millió 580 ezer ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, 4 millió 245 ezer embernek pedig teljes a beoltottsága.

Horvátországban nem egységes az átoltottság

Nagyok az eltérések az átoltottság terén a horvát megyékben - közölte a Jutarnji List című horvát napilap szerdán. Horvátországban a felnőtt lakosság valamivel kevesebb mint negyede kapta meg mindkét oltást. Ami az első oltást illeti, Zágráb városa, Isztria megye és az észak-horvátországi megyék járnak az élen: az átoltottság ezekben megközelíti a 40 százalékot. A legkevesebben Sibenik-Knin megyében oltatták be magukat, a felnőtt lakosság mindössze 26,5 százaléka, de Split-Dalmát és Zára (Zadar) megyében is mindössze a 28 százalékot éri el az egy dózist felvevők száma.

A kormány, hogy felgyorsítsa a kampányt, oltóbuszokat indított a kisebb településekre és a szigetekre. Több nagyobb városban pedig már előjegyzés nélkül is lehet jelentkezni az oltásra - az oltópontok szombaton és vasárnap is nyitva vannak. Ahhoz, hogy sikerüljön a kormány terve, és június végéig beoltsák a felnőtt lakosság felét, még legalább 280 ezer embernek kell megkapnia valamelyik vakcina első adagját. A több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 427 566-an kaptak védőoltást, közülük 768 986-nak már a második adag vakcinát is beadták.

Koronavírus: kiábrándító ennek a vakcinának a hatékonysága - hogy pontosan melyik oltásról van szó, az kiderül cikkünkből !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.