Koronavírus: 9 hónapja nem volt erre példa

Egyetlen cseh állampolgár sem halt meg csütörtökön az új típusú koronavírussal összefüggésben. Erre legutóbb tavaly szeptember 2-án, tehát kilenc hónappal ezelőtt volt példa.

A járvány tavaly márciusi kitörése óta Csehországban 1,66 millió személy fertőződött meg meg bizonyíthatóan az új típusú koronavírussal , több mint 30 ezren bele is haltak. Az elmúlt időszakban azonban jelentős javulás ment végbe az országban: míg áprilisban a napi halálesetek száma átlagosan 84 volt, addig az utóbbi napokban már tíz alatt mozgott ez az adat, csütörtökön pedig 9 hónap után ismét elérte a nullát.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Régóta nem láttunk ilyen számokat. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Egyre jobb a helyzet a cseheknél

Az elmúlt napon 430 új koronavírus -fertőzöttet regisztráltak a csehek - ez 75-tel kevesebb, mint az egy héttel ezelőtti adat. Az utóbbi hét napban ráadásul százezer emberre mindössze 24 új fertőzés jutott. Ez is nagy haladásnak számít, tekintve, hogy május elején még száz felett mozgott ez a mutató. A kórházakban jelenleg mintegy 480 személy van, ami 40 százalékos csökkenést jelet az előző héthez képest. Súlyos állapotban már csak 70 páciens van. Már minden kórház már visszatérhetett a korábban megszokott munkarendjéhez.

Jól haladnak az oltással

Koronavírus: erre képes a magas átoltottsági arány - kattintson!

Miközben a koronavírus-járvány gyengül, az oltási folyamat erősödik. Szerdán és csütörtökön egyaránt mintegy 110 ezer adag vakcinát adtak be az embereknek, és jelenleg már a 16 évesek is jelentkezhetnek oltásra. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják. A beadott oltóanyagok 80 százaléka a Pfizer és a BioNTech által közösen gyártott Comirnaty-vakcina volt.

Koronavírus: elégedetlenek és pesszimisták az európaiak - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!