Hpv-Teszt
Hogyan előzzük meg a méhnyakrákot?
A mellrák után a leggyakoribb daganatos női megbetegedés a méhnyakrák. Magyarországon évente több mint ezer új esetet fedeznek fel és közel ötszázan halnak meg a betegség következtében. A hosszú évek alatt kialakuló méhnyakrák a kezdeti stádiumban 100 százalékban gyógyítható, ezért ezek a halálesetek rendszeres szűréssel minden esetben elkerülhetőek lennének. Jó hír, hogy ma már elérhetőek önellenőrző eszközök is.
Rákszűrés vagy HPV-szűrés? Ez a különbség!
A méhnyakrák Magyarországon is nők ezreinek életét fenyegeti, a betegség mögött elsősorban a HPV-fertőzés áll. A rákszűrés mellett szerencsére ma már HPV-öntesztek is segítik a betegség korai felismerését - ráadásul a hagyományos kenetvételi vizsgálatnál jóval megbízhatóbb eredménnyel.
Hol tart ma a méhnyakrákszűrés?
A méhnyakrák szűrésére egyre nagyobb figyelem fordul, mióta tudományosan is bizonyított, hogy a HPV (humán papillómavírus) okozza. Hol tartanak ma a nőgyógyászati rákszűrések, használják-e a HPV-tesztet, ki kérheti és mennyibe kerül, érdemes-e felnőtt nőknek beoltatni magukat a vírus ellen és utána mi történik? Hernádi Zoltán nőgyógyász-onkológussal beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.