Halálozási Kockázat
Oltás után nagyobb biztonságban lesznek a szívbetegek
Mivel a krónikus betegekre köztudottan veszélyesebb a COVID, ezért nem kérdéses, hogy számukra a fertőzés megelőzése szempontjából milyen fontos a maszkviselés, távolságtartás, kézmosás. De mi a helyzet a védőoltással? Azt megkaphatják a szívbetegek? Kardiológusok adtak választ a kérdésre.
Bizonyították, elfuthatunk a halál elől
Az utóbbi idők orvostudományi felfedezései nyomán egy közismert szólást érdemes átalakítanunk. Manapság már nem szégyen a futás, és hasznos. A legtöbb halálért felelős krónikus betegség kialakulásának kockázata ugyanis drámai mértékben csökkenthető testmozgással. Az alábbiakból kiderül, mennyit kellene tennünk azért, hogy tovább élhessünk. Bármilyen életkorban elkezdhetjük, a hatás garantált.
Gyógyszerkereső
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.