A szabadidős tevékenységek elképesztő hatása

Újabb kutatás erősítette meg, hogy a heti rendszerességgel végzett szabadidős tevékenységek csökkenthetik a halálozási kockázatot az idősebb korosztálynál.

Fontos, hogy az idősebb korosztály heti rendszerességgel olyan szabadidős tevékenységeket végezzen, mint például a gyaloglás, a kocogás, az úszás vagy a teniszezés. Ezek csökkentik a halálozási kockázatot általában is, de különösen a szív- és érrendszeri, valamint a rákbetegségek esetében mutatható ki pozitív hatásuk – derült ki az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet tanulmányából, amelyet a JAMA Network Open című szaklapban tettek közzé.

halálozás, halálozási kockázat, szabadidős tevékenység, séta
A séta csökkentheti a halálozási kockázatot. Fotó: Getty Images

A kérdőíves reprezentatív felmérésen részt vevő személyek száma 272 550 fő volt, életkoruk 59 és 82 év között váltakozott. A kutatásban arra is rámutattak, hogy az idősebb korosztályból azoknak, akik heti rendszerességgel mozognak, 13 százalékkal nagyobb az esélyük egy rákos megbetegedés túlélésére, mint fizikálisan passzív kortársaiknak.

A rákos halálozáshoz egyébként a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex (BMI) járul hozzá legjobban – erre hívta fel a figyelmet egy új tanulmány, amelyet a The Lancet című folyóiratban tettek közzé. A kockázati tényezők évente majdnem 4,45 millió rákos halálesetért felelősek, ami a világ összes daganatos halálozásának 44,4 százalékát teszi ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.