
Gyorsételek


A gyorsételek így hatnak az agyra
Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.





Meglepő dologtól zsugorodik össze az agyunk
Az emberi agyra sok minden lehet negatív hatással - az ingerszegény környezet, a mozgásszegény életmód vagy éppen a helytelen táplálkozás. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen élelmiszereket érdemes kerülni ebből a szempontból.



Kimutatták, mi van a gyorsételekben
A gyorséttermi ételek ártalmas anyagokat tartalmaznak, például a ftalátokat - áll egy frissen megjelent tanulmányban. Ezek a gyártás során keletkezett vegyi anyagok a csomagolásból kerülnek bele a készételekbe, többek között azokba, amelyeket a gyorséttermekben használnak.

Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható. Északkeleten lehet délután egy-egy helyen zápor, esetleg zivatar, másutt csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 10 és 17 fok között alakul. A hosszúhétvége elejére még érdemes kinti programot szervezni.