A gyorsételek így hatnak az agyra

Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.

A nyugati világban élők többsége tudja, milyen veszélyeket rejt a túlságosan feldolgozott ételek és a gyorséttermi fogások fogyasztása. Többek között túlevéshez, elhízáshoz és más egészségi problémákhoz vezethet. A tudósok azonban még keresik a választ arra, hogy miért esik olyan nehezükre az embereknek, hogy ellenálljanak az egészségtelen fogásoknak.

Egy hét alatt is elképesztő hatása van

A gyorsételeknek így állhatunk ellen - olvassa el a részleteket!

Legutóbb brit, amerikai és ausztrál kutatók tanulmányozták a gyorsételek hatását. Az új kutatáshoz 110 önkéntest toboroztak, akik a húszas éveik elején jártak és egészségesen étkeztek. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha ezek az alanyok egy hétig egészségtelen gyorsételeket fogyasztanak. Az önkéntesek egyik csoportja egy héten át továbbra is úgy étkezett, ahogy a kutatás előtt, a többiek viszont zsíros húsokat, valamint szénhidrátban és cukorban gazdag fogásokat ettek.

agyműködés, hippokampusz, jóllakottság, gyorsételek, egészségtelen étkezés,
Megzavarják az agyunkat a gyorsételek. Fotó: Getty Images

Az alanyokkal a kutatás előtt memóriatesztet végeztettek, amelyet az egy hét leteltével megismételtek. Emellett a kísérlet után megvizsgálták a résztvevők étvágyszabályozását is, és kikérdezték őket arról, hogy mennyire élvezték az előző heti ételeket. A kutatók azt látták, hogy gyengébb eredményt értek el a memóriateszteken azok, akik egy hétig gyorsételeket ettek. Ennél is fontosabb azonban, hogy közvetlenül egyetlen egészségtelen fogás elfogyasztása után az agy hippokampusz nevű területe elégtelenül működött.

Megzavarja az agyat a gyorsétel

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a hippokampusz szerepet játszik az étvágy szabályozásában. Egy adag belga gofri elfogyasztása után azonban már nem tudja rendesen ellátni ezt a feladatot, így nem küld jelzést "gazdájának", hogy fejezze be az evést, mert már jóllakott. Ezért az alanyok folytatták az evést .

Egy hét ilyen lakmározás után az önkéntesekben megmaradt az egészségtelen ételek élvezetének emléke, miközben a kevésbé élvezetes ételek emlékei törlődtek. Az eredmény az volt, hogy nehezen álltak ellen a gyorsételek csábításának. A memória gyengülése és az étvágykontroll romlása ráadásul összefüggést is mutatott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de délutántól, késő délutántól kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután általában 15 és 20, késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!