Egészségmegőrzés
Így javulhat Magyarország egészségkultúrája
"Új egészségkultúrát szeretnénk Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik" - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
50 felett így maradhatunk fittek
Az öregedésnek nem feltétlenül kell egyet jelentenie a fizikai hanyatlással. Természetes, hogy egy bizonyos kor után már szinte semmilyen téren nem olyan a teljesítőképességünk, mint fiatalon, de ha kicsit odafigyelünk magunkra, akkor hosszú távon is egészségesek, és fittek maradhatunk.
Az orvosok ezt javasolják 2019-re
Legyen szó spórolásról, testmozgásról vagy a dohányzásról való leszokásról, az emberek évről évre számos fogadalommal igyekszenek jobbá tenni az életüket. Az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerint ugyanakkor leginkább az alábbiakat érdemes szem előtt tartanunk egészségünk megőrzése érdekében.
Gyógyszerkereső
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.