Ijesztő, mennyire gyakori a magas koleszterin

A magyarok fele nem mozog rendszeresen, negyedüknek magas a koleszterinszintje, tizedüknek pedig valamilyen szívproblémája van. Az egészségmegőrzés terén tehát még bőven van hová fejlődni - ezt segíti az átfogó szűrőprogram.

A lakosság egészségi állapotának javítását tűzte ki céljául Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. A program - gyermekeknek szánt prevencióval kiegészülve - idén is folytatódik.

A vizsgáltak fele veszélyben van

A kezdeményezés 2010 és 2018 között feldolgozott adatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a vizsgálatokon résztvevők csaknem fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik. Ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktusra, stroke-ra vagy daganatos megbetegedésekre számíthatnak. Aggasztó adat továbbá, hogy a megkérdezettek 23-35 százaléka még sosem vett részt sem laboratóriumi, sem szakorvosi vizsgálaton.

gyerek, felnőtt, egészség, egészségmegőrzés, szűrővizsgálat,
A szervezők szerint a gyermekek egészségére is nagyobb figyelmet kell fordítani. Fotó: 123rf

A vércukorszint ellenőrzése során a nők 6,3 százalékánál, valamint a férfiak 6,9 százalékánál mértek kóros értéket. A koleszterinszint esetében viszont már rosszabb a helyzet: ez az érték a nők 24,5 százalékánál és a férfiak 28 százalékánál volt magasabb a normálisnál. A résztvevők bevallották, hogy tisztában vannak a magas koleszterin romboló hatásával, mégsem tesznek semmilyen megelőző lépést.

A mozgásra és az étrendre egyre többen figyelnek A testmozgás és az egészséges étkezés terén viszont biztatóak az eredmények: a nők 46 százaléka minden nap mozog, a férfiak körében pedig ez az arány 55 százalék. A résztvevők 62 százaléka naponta, míg 33 százalékuk hetente fogyaszt zöldség- és gyümölcsféléket, a túlzott sófogyasztás ártalmaival pedig a válaszadók mintegy 85 százaléka tisztában van.

A gyerekeket is bevonják a programba

A 2018/2019-es tanévtől a gyermekek prevenciójával is kibővül az átfogó program. Az Utazás az egészség birodalmába címmel elindított kezdeményezéssel próbálják tudatosítani a gyermekekben az egészséges táplálkozás és a betegségmegelőzés fontosságát.

A programnak - az egészségismeretek bővítése mellett - a testnevelés és a gyerekek lelki egészségének javítás is szerves részre. A résztvevők - az általános iskola első osztályától a felsőoktatásig - látványos anatómia bemutatókon, háromdimenziós virtuális "látványsátorban" ismerkedhetnek meg az emberi test működésével. Emellett dietetikai tanácsadásra, rendőrségi bemutatókra, valamint az újraélesztéssel és az elsősegélynyújtással kapcsolatos előadásokra számíthatnak a tanulók.

A program 2010 és 2018 között több mint 1600 helyszínen várta az érdeklődőket. Az évek alatt mintegy hétmillió vizsgálatot végeztek el. A szűréseken eddig több mint 500 ezer ember vett részt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!