Így javulhat Magyarország egészségkultúrája

"Új egészségkultúrát szeretnénk Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik" - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Új kardiológiai és szívsebészeti centrumot adtak át Zalaegerszegen. A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban az elmúlt években összesen mintegy kilencmilliárd forint értékű beruházás valósult meg. Az új épületszárny építése 4 milliárd forintba került, a mostani felújítás pedig 2,3 milliárd forintba került. Emellett már kétszer nyert az intérmény 500 millió forintot műszerek beszerzésére, az MRI cseréje pedig közel 800 millió forintot tett ki.

Átfogó program az egészségért

Életünket veszélyeztetik az érrendszer problémái - a részletekért kattintson!

Az új centum avató ünnepségén Kásler Miklós arról beszélt, hogy folytatódnak a fejlesztési programok a központi régióban és az ország más területein egyaránt. A központi régióban például 700 milliárd forint beruházással fejlesztik az ellátórendszert, köztük az országos intézeteket, az egyetemi intézményeket, a kórházakat és a járóbeteg-szakrendelőket. A következő lépésben pedig Salgótarjánban folytatódnak a fejlesztések, az egyetlen olyan megyeszékhelyen, ahol eddig nem volt onkológiai centrum .

Továbbá az öt nemzeti egészségügyi program "a legsúlyosabb, a legtöbb halált és a legtöbb megnyomorodást okozó betegségre" vonatkozik, valamint folyamatban van az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakítása is.

egészség, egészséges életmód, egészséges étkezés, gyermekkori egészség, gyerek, betegségmegelőzés, egészségmegőrzés, egészségkultúra
A betegségek elleni harcot már gyermekkorban el kell kezdeni. Fotó: 123rf

"A gyerekeket egészséges életmódra kell szoktatni"

A miniszter szerint különösen fontos, hogy a leggyakoribb halálok, vagyis a keringési betegségek esetében korszerű ellátó hálózat működjön. Ehhez szükséges, hogy az országos intézet szakmailag és felszereltségében egyaránt felkészült legyen. Fontos továbbá az országban meglévő 12 onkológiai centrum, illetve a teljes hálózat.

A keringési betegségek elleni küzdelemnek már a nevelési rendszerben el kell kezdődnie, hiszen az óvodás korú gyerekeket egészséges életmódra kell szoktatni - véli Kásler Miklós. El kell kerülni a túlsúlyt, az inaktív életet, és a mozgásra, valamint a testi, a lelki és szellemi szabadságra, egészségre kell őket - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.