Betegségmegelőzés
Ezeket együk, hogy ne betegedjünk meg
A hidegebb hónapokban szinte minden sarkon lesben állnak a kórokozók. Az pedig, hogy milyen könnyen és mennyire súlyosan betegszünk meg, illetve mennyi ideig tart egy-egy fertőzés leküzdése, az immunrendszerünkön múlik. Nézzük, mit érdemes enni természetes védekezőképességünk támogatásáért.
Újra szűrőbuszok járják az országot
Idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed volt az első állomása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos szűrőbuszrogramnak.
Ezért érdemes tünetmentesen is rendszeresen kivizsgáltatni magunkat
Számos betegség jelentkezhet kezdetben tünetszegény vagy akár kifejezetten tünetmentes formában, a panaszok fellépése pedig nem ritkán már a probléma elhatalmasodásának jele. Éppen ezért javasolt tudatosan törekedni arra életünk során, hogy a kóros folyamatokat korai szakaszban felismerjük, jó alapot teremtve ezáltal a sikeres kezeléshez.
Folyamatosan gyártják a szájmaszkokat
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságágának (BVOP) szóvivője a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében.
Így védekezzünk a koronavírus ellen
A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben - közölte honlapján a Semmelweis Egyetem (SE). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint pedig a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.