Svédországban varjak takarítják az utcákat

Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein.

Korábbi kutatások szerint a varjak olyan szintű öntudattal rendelkeznek , amelyet embereken kívül csupán főemlősöknél figyeltek még meg.

A vadon élő madarak egy kis ételt kapnak minden egyes csikkért, amelyet felcsippentenek és elhelyeznek egy erre a célra tervezett gépbe a Stockholmhoz közeli Södertäljében - számolt be róla a The Guardian online kiadása. "A vad madarak önkéntes alapon vesznek részt a munkában" - hangsúlyozta a módszert kitaláló Christian Günther-Hanssen, a Corvid Cleaning nevű startup alapítója.

varjú, madár, repülés
Varjakkal tisztítanák meg a cigarettacsikkektől egy svéd város utcáit. Fotó: Getty Images

A Tartsuk Tisztán Svédországot alapítvány szerint évente több mint egymilliárd cigarettacsikket dobnak el a svéd utcákon, tereken, ami az összes köztéri szemét 62 százalékát jelenti. Södertälje városa 20 millió koronát (682 millió forint) költ évente a közterületek takarítására. Günther-Hanssen becslései alapján a madaras módszerrel a költségek legalább 75 százalékát meg lehet takarítani.

Södertäljében egyelőre kísérleti projektet folytatnak, mielőtt a varjúönkénteseket ráengednék az egész városra. "Könnyen tanulnak, és jó az esély arra, hogy egymástól is ellesik a munkát. Ugyanakkor kicsi a veszélye, hogy tévedésből lenyelik a csikket" - magyarázta Günther-Hanssen. "Egy csikk felszedésének a költsége 80 őre, mások szerint akár két korona is lehet. Ha varjak csipegetik fel, akkor egyenként 20 őrére csökken a kiadás" - tette hozzá.

A város hulladékstratégiájáért felelős Tomas Thernström szerint a kísérletben rejlő lehetőségek a finanszírozáson múlnak. "Érdekes lenne megnézni, más környezetben is működik-e a módszer. A varjaknak meg tudjuk tanítani, hogy szedjék össze a csikkeket, de az embereknek nem tudjuk megtanítani, hogy ne dobják el őket, ez is érdekes szempont" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!