A stréber diákokból sikeresebb felnőtt lesz

A társaik körében kevésbé népszerű kamaszok sikeresebbek lesznek később, mint azok, akik a "menő" kategóriába tartoztak az iskolában - derül ki egy friss kutatásból.

A szakértők tíz éven át kísérték figyelemmel a serdülőket, és ennek nyomán világossá vált, hogy a mások által "strébernek" bélyegzett nebulók sokkal jobban teljesítettek az életben a felnőttkor küszöbét.

A vizsgálatban összesen 184 tinédzsert követtek 13 éves koruktól kezdve. Bebizonyosodott, hogy a népszerű fiatalok közül többen lettek kábítószer-használók, valamint nagyobb arányban szenvedtek felnőttként elszigeteltségtől. Az egyesült államokbeli Virginiai Egyetem munkatársai azt is megjegyezték, hogy a megfigyelt csoport "menőségről" alkotott definíciója időközben megváltozott.

Elmondásuk szerint azok a 13 éves fiúk, akik "álérett magatartást" tanúsítottak, például lányokkal csókolóztak vagy súlyos vandalizmust követtek el, népszerűnek számítottak akkor. Egy évtizeddel később azonban ugyanők már nehezebben kommunikáltak a kortársaikkal, illetve problémájuk akadt a tartalmas emberi kapcsolatok kialakításával.

A menő kamaszok nem lesznek sikeresebbek később

A népszerű tinédzserek csillagának hanyatlását mutatja be.

A kutatást vezető Joseph Allen professzor megerősítette, hogy a legmenőbb tizenévesek sorsa általában nem más, mint a bukás. "Akik ilyenkor gyorsítósávban vannak, általában zsákutcában kötnek ki" - fogalmazott a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!