8 munka, ami növelheti a rák kockázatát

"A munka beteggé tesz" - szól a sokszor idézett közhely, ami bizonyos esetekben fokozottan igaz lehet. Kutatások szerint ugyanis vannak bizonyos foglalkozások, amelyeknél nagyobb az esély a daganatos betegségek kialakulására. Cikkünkből kiderül, melyek ezek.

Légiutas-kísérő

A mellrák kevésbé ismert tünetei - részletek itt .

Az Environmental Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint, mivel a légiutas-kísérők a repülőgépen viszonylag magas ionizáló sugárzásnak vannak kitéve, megnő az esélyük a különféle daganatos betegségek kialakulására. Vizsgálatok kimutatták: a légiutas-kísérőknél 50 százalékkal nagyobb a valószínűsége a mellráknak, mint azoknál a nőknél, akik más területen dolgoznak, a bőrrák megjelenési aránya pedig négyszer magasabb.

Boncmester

Bár a boncmestereknek nem ez az elsődleges feladata, kérésre a holttest bebalzsamozását is vállalhatják. A folyamat során használt nagy mennyiségű formaldehid (színtelen, kellemetlen, csípős szagú gáz) miatt jóval nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk mieloid leukémia, olvasható a Nemzeti Rákkutató Intézet folyóiratában közzétett tanulmányban.

Autószerelő

Az autószerelők szervezete sokszor olyan rákkeltő anyagoknak lehet kitéve, mint az arzén, azbeszt , benzol, illetve a tetraklór-etilén, utóbbi növelheti a nyelőcső-, húgyhólyag-, illetve a méhnyakrák kockázatát. Szakemberek azt is hangsúlyozzák, hogy a dízel kipufogógáz szintén veszélyes lehet, vizsgálatok során rájöttek, emelheti a tüdő-, hólyag-, gége-, nyelőcső- és gyomordaganatok megjelenési valószínűségét.

Irodai dolgozó

Az irodai dolgozók munkaidejük legnagyobb részét a számítógépük előtt, ülve töltik, ez pedig német kutatók szerint 24 százalékkal megnöveli az esélyüket a vastagbélrák, 32 százalékkal pedig a méhtestrák kialakulására. Azoknál, akik az egész napos ülés után az estéjüket is a kanapén abszolválják ahelyett, hogy valamilyen sporttal átmozgatnák a testüket, újabb 10 százalékkal emelkedik a kockázat.

Az irodai dolgozók a sok ülés miatt veszélyeztetettek
Az irodai dolgozók a sok ülés miatt veszélyeztetettek. Fotó: iStock

Laboráns

A Cancer Research folyóiratban jelent meg az a kutatás, amelyből kiderült: azoknak a nőknek, akik klinikai laborban dolgoznak, és a családi kórtörténetükben előfordult a mellrák, kétszer nagyobb az esélyük a betegség kialakulására. Ráadásul, ha olyan szerves oldószereket használnak a munkájuk során, mint például a benzol, további 40 százalékkal nő a kockázat.

Éjszakai műszakos

Így betegít meg az éjszakai műszak - olvassa el cikkünket !

Nem csupán a különféle anyagok vagy a sugárzás okozhat rákos elváltozásokat az emberi testben, hanem a rendszeres éjszakai műszakozás is. Ilyenkor ugyanis a szervezetünk természetes, úgynevezett cirkadián ritmusa felborul, aminek hosszú távon súlyos következményei lehetnek. Egy, a kínai Szecsuani Egyetemen végzett kutatásból például világossá vált, hogy az éjszakai műszakban dolgozó európai és észak-amerikai nőknél a bőrrák esélye 41 százalékkal, a mellrák esélye pedig 32 százalékkal növekszik.

Űrhajós

Az űrhajósokat, miután elhagyják a Föld légkörét és mágneses mezőjét, nagyon erős kozmikus sugárzás érheti. A NASA szerint a szervezetüket ért terhelés olyan, mintha 150-6000 mellkasi röntgenfelvételt készítenének róluk. Ez növelheti nemcsak a rák, de a sugárbetegség, a degeneratív csontbetegségek, illetve a központi idegrendszert érintő kórok kialakulási esélyét is.

Tűzoltó

A Nemzeti Munkahely-biztonsági és Egészségvédelmi Intézet tanulmánya szerint, bár a tűzoltóknál általánosságban csak mérsékelten nagyobb a rák kialakulásának kockázata, mint az átlagembernél, egyes daganattípusok megjelenési esélye megduplázódik - az égés közben keletkező veszélyes anyagok a legtöbb esetben hererákot és mezoteliómát (a mellhártya rosszindulatú daganata) okozhatnak.

Forrás: thehealthy.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.