Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Az alapellátás és a népegészségügy nyert az új költségvetésen
Az alapellátás és a népegészségügy áll a jövő évi egészségügyi költségvetés fontossági sorrendjének elején. Az egészségügyre 221,7 milliárd forinttal jut több, mint idén, jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán ágazatért felelős államtitkár.
Szülés: veszélyes egy nap után hazamenni
Néhány nyugati országban már bevett gyakorlat, hogy a szülést követő 24 órában hazaengedik az anyukát és a csecsemőt. Egy tervezet szerint ezt Magyarországon is meghonosítanák. Szülész-nőgyógyászt és egy édesanyát is megkérdeztünk, mi a véleménye erről.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás - napközben valamelyest javulhatnak a látási viszonyok. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat, emellett reggelig a Tiszántúlon eső is várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet kora délután általában -2 és +3 fok között alakul, de délnyugaton néhol ennél több fokkal melegebb is lehet. Késő este -5, +2 fok valószínű. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.