Kellenek a nyugdíjas orvosok és ápolók

Több mint ötezer nyugdíjaskorú orvos, ápoló kapott mentességet az elmúlt négy évben, amióta hatályban van a "munka vagy nyugdíj" szabály.

Az egészségügy egyre súlyosabb munkaerőhiánya miatt nemcsak az ágazat érdekképviselői, de vezetői is szükségesnek tartanák a 2013-as kormányhatározat felülvizsgálatát - írja a magyaridők.hu .

2013. július 1-én lépett hatályba a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározat, amely szerint a nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj vagy a munka között. A kormány ezzel párhuzamosan azonban lehetőséget adott arra, hogy egyénileg kérjen mentességet minden egyes orvosnak, nővérnek az a kórház, szakrendelő, amely nélkülözhetetlennek ítéli meg az illető munkáját.

Magyarországon évről évre csökken a háziorvosok száma, ezzel együtt emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké. Egyéb tényezőket is figyelembe véve az látszik, hogy a nem is olyan távoli jövőben akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. További információért kattintson !

Az adatok szerint az elmúlt négy évben, tehát a kormányhatározat hatályba lépése óta összesen majdnem 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények nyugdíjaskorú dolgozó továbbfoglalkoztatására. Ebben ugyanakkor vannak átfedések, a mentesség ugyanis maximum három évre szól, így azok közül, akik 2013-ban az elsők között kapták meg az engedélyt, három évvel később jelentős számban kérték újra.

A nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj vagy a munka között
A nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj vagy a munka között

A kérelmek döntő többségét, ötezret meghaladó beadványt támogatott a kormány, és alig valamivel több mint háromszáz az elutasított továbbfoglalkoztatási igények száma.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke, Babonits Tamásné óriá­si problémának tartja, hogy a mai napig nem vették ki az ágazat egészét a kényszernyugdíjazási szabály alól. A szakdolgozóknál gyakorlatilag okafogyottá vált az intézkedés, mert évről évre egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a fiatalok sem választják tömegével az egészségügyet, miközben még munkaképes és dolgozni akaró ápolók, műtősnők, asszisztensek távoznak kizárólag a jogszabály miatt az állami egészségügyből, és mennek el sokszor a magánszférába vagy más ágazatba. A mentesség a kötelező nyugdíjazás alól ráadásul egyáltalán nem vonatkozik az amúgy is egyre nehezebben pótolható, mert piaci viszonyok között lényegesen jobban megfizetett gazdasági-műszaki személyzetre.

A lap úgy tudja, az egyre égetőbb humánerőforrás-gondok miatt a szaktárcánál is azt szeretnék elérni, hogy a szakrendelői asszisztenseket, illetve a nem egészségügyi végzettségű kórházi, rendelői dolgozókat is visszafoglalkoztathassák az intézmények.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!