Kontrollrendszer körzeti orvosoknak

Idén fél, jövőre pedig 1 milliárd forintot különítenek el az alapellátásban egy újfajta szakmai rendszer létrehozására. Az úgynevezett kollegiális szakmai vezetői rendszer teljesen új elem az alapellátási rendszerben.

Az új rendszer szakmai vezetőinek mandátuma három évre szól majd, és elsősorban a mára elsorvadt, de korábban létező háziorvosi szakfelügyelői rendszert fogja pótolni - mondta a Világgazdaságnak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének ( Fakoosz ) elnöke. A parlament 2015-ben elfogadta az alapellátási törvényt, és ez írta elő a kollegiális háziorvosi rendszer létrejöttét - fűzte hozzá az elnök.

körzeti orvos
Az új szervezet a körzeti orvosokat fogja segíteni

A rendszer elsősorban szakmailag, a minőségbiztosításban segíti majd az alapellátásban dolgozó orvosok egymás, valamint az egészségügyi irányítás közötti kommunikációját. A rendszer létrehozását a háziorvosi szervezetek kezdeményezték, végül pedig így épült be az alapellátási törvénybe - tette hozzá a Fakoosz elnöke.

A rendszer részleteiről a szakmai vezető elmondta: járásonként, megyénként és országosan egy-egy kollegiális háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi vezetőt választanak meg három évre. Egy-egy vezetőhöz körülbelül 50-55 praxis tartozhat majd. A járási vezetők a megyei vezetőket választják ki, az országos vezetőket pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ( ÁEEK ) által kiírt pályázattal fogják eldönteni. Az országos szakmai vezető háromhavonta egyeztet a megyei vezetőkkel, munkájukról pedig félévente készít jelentést az ÁEEK-nak.

Bár egy 1997-es jogszabály előírja, hogy a háziorvosnak rendszeresen el kell küldenie a panaszmentes beteget is szűrővizsgálatra, ennek betartására nincsenek meg sem a személyi, sem a tárgyi feltételek - mondta az InfoRádiónak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Részletek!

Selmeczi Kamill reméli, hogy az ellátás minősége javulni fog: ahol eddig problémák voltak, a szakmai kontroll miatt jobb lesz a helyzet. A rendszer többek közt abban is segít majd, hogy a vállalkozásban dolgozó háziorvosok folyamatosan eljárhassanak továbbképzésekre, valamint könnyebb lesz megoldani a helyettesítéseket, illetve a szabadság szervezése és az ügyeleti rendszer működtetése is gördülékenyebben fog menni.

Forrás: vg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!