Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Mennyivel élünk tovább vörös hús nélkül?
A vörös húsok fogyasztását a kutatások különféle súlyos betegséggel hozták összefüggésébe. Például a koleszterin és a telített zsírok szív- és érrendszeri panaszokat okozhatnak, illetve a trimetilamin-N-oxid (TMAO) nevű anyag májban való megjelenése elősegíti a zsír lerakódását az erekben. De hol a határ, ameddig elmehetünk e finom, de veszélyes táplálékok élvezetében?
Gombák ölik meg a szúnyogokat
Egy gomba génjeit úgy alakították át, hogy az képes legyen egy pók toxinjának előállítására, s ez a gomba már megzavarhatja a maláriát terjesztő szúnyogok populációit. Legalábbis ez olvasható abban a tanulmányban, amelyet a betegség ellen harcoló nemzetközi tudóscsapat írt.
Ennyi szakember hiányzik az egészségügyből
Meghaladja az öt százalékot a szakemberhiány az egészségügyben - írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése viszont 10-15 százalékos hiányról tanúskodik.
Melyek a leginkább addiktív szerek?
A kérdés egyszerűnek tűnik, de a válasz attól függ, hogy kitől kérdezzük. A függőség megítélhető az általa okozott kár, a kábítószer ára, az agy dopamin rendszerének aktiválódási mértéke, a használók számára jelentett élvezeti értéke, az elvonási tünetek intenzitása, vagy a függés kialakulásának gyorsasága alapján is.
Jó hír azoknak, akik irodában dolgoznak
Az irodistáknak elegük van a sok tanulmányból, amely arról szól, hogy milyen káros az egész napot ülve eltölteni. Hacsak nem olyan a munkakörnyezetük, hogy az asztalukat állómunkához is átállíthatják, esélyük sincs az ülve dolgozást hosszasan megszakítani. De most felcsillant a remény a számukra.
Pajzsmirigygyulladás: mikor kell gyógyszer?
A pajzsmirigybetegségek zöme gyógyszeresen kezelendő, és nem ritka, hogy a páciensnek élete végéig kell szednie az adott készítményt. Felvetődhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha az illető pajzsmirigygyulladással küzd? A probléma ugyanis nem mindig jár hormonszint eltéréssel, vagy ha mégis, akkor gyakran spontán gyógyul.
Elfeledett halálos kórokozók olvadhatnak ki
Az éghajlatváltozás felolvasztja a több ezer éve megfagyott permafrostot a sarkköri régiókban, a felolvadó talajból pedig kiszabadulnak a régi korok mikrobái, amelyek befejezve Csipkerózsika-álmukat, esetenként súlyos fenyegetésként jelennek meg a jelenkor élővilága számára. Mennyire kell félnünk tőlük?
Megjósolják a vércukorszintet az étkezés alapján
Akik vércukorproblémával küzdenek, kénytelenek átértékelni az étkezés jelentőségét, mert gondolniuk kell rá, hogy az elfogyasztott táplálék milyen hatással lesz a szervezetükre. A tapasztalat persze sokat segít, de mennyivel egyszerűbb volna, ha pontos személyre szabott előrejelzések készülhetnének az étkezés glikémiás hatásáról!
A nő alakja élet-halál kérdés lehet
Egy európai tanulmány ismét igazolta, hogy a nők körében a körte alkat lényegesen nagyobb védelmet jelent a szívproblémák ellen, mint az alma alkat. Vagy fordítva is mondhatnánk, az "almáknak" sokkal nagyobb az esélyük a komoly szívbetegségre, mint a körtéknek. Magyarországon azonban mintha máshogyan érvényesülne ez a trend.
A depresszió kezelésére nem elég a szerotonin
A depresszió a világ egyik legnagyobb egészségi problémája. A WHO szerint a Földön körülbelül 300 millióan küzdenek vele, s így ez a leggyakoribb megbetegedések egyike. Magyarországon tízből egy felnőtt úgy gondolja magáról, hogy depressziós. Ez a kórkép hatékonyan kezelhető, igaz, nem egyszerűen.
Többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, de nyugaton, délnyugaton hosszabb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Néhány helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.