Mennyivel élünk tovább vörös hús nélkül?

A vörös húsok fogyasztását a kutatások különféle súlyos betegséggel hozták összefüggésébe. Például a koleszterin és a telített zsírok szív- és érrendszeri panaszokat okozhatnak, illetve a trimetilamin-N-oxid (TMAO) nevű anyag májban való megjelenése elősegíti a zsír lerakódását az erekben. De hol a határ, ameddig elmehetünk e finom, de veszélyes táplálékok élvezetében?

A vörös hús fogyasztása nem egészséges, csak éppen nehéz lemondani róla, mert finom. Úgy lenne a tisztességes, ha valaki megmondaná, hogy a fogyasztás csökkentése ennyivel és ennyivel növeli az élettartamot , a fogyasztás növelése pedig ennyivel és ennyivel csökkenti a hátralévő évek számát. Ebben az esetben bárki eldönthetné, hogy ő bizony a marhasteakre szavaz a magas kor egyébként sem túl vidámnak látszó éveivel szemben. Vagy éppen fordítva, kevesebb vörös hússal még jó pár X-szel később is vígan akar kerekezni.

bringa
Vörös hús nélkül tovább és egészségesebben élhetünk - Fotó: 123rf

A British Medical Journalban nemrégiben megjelent tanulmány erre a hiánypótlásra vállalkozott, és megállapította, hogy ha az emberek a vörös húst egészségesebb élelmiszerre cserélték, a halálozásuk valószínűsége 17 százalékkal csökkent. Ezzel szemben azoknál, akik napi rendszerességgel több vörös húst fogyasztottak, 10 százalékkal nőtt a kockázat. Mondhatnánk, hogy ezt mi már régen tudjuk, hiszen több mint száz éve ismert a ( talán Karinthy Figyes által írt ) szlogen: Mondja, marha, miért oly bús, olcsóbb a ponty, mint a hús. A fizetség persze ez esetben nem pengőben vagy forintban értendő, hanem életévekben.

Hosszú éveken át megfigyelték, hogy mit esznek

A hipotézis tudományos megalapozására azonban csak hosszú távú vizsgálatok alkalmasak. Ilyen a két következő amerikai tanulmány: az Ápolók egészségügyi tanulmánya és az Egészségügyi szakemberek nyomon követési tanulmánya. Ezek együttesen 81 469 nő és férfi adatait képviselik. Az adatbázisban szereplők körében 14 109 haláleset történt 16 év alatt. A nyomon követéshez négyévente végeztek felméréseket, hogy beszámoljanak a táplálkozási szokásokról - írja a Popular Science .

Ezek az adatok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy a lehető legtöbb változót ellenőrizhessék. Azok az emberek, akik a zsíros steak helyett a sovány halat választják, nagyobb valószínűséggel kezdenek testedzésbe is, ami megváltoztathatja halálozási kockázatukat a vörös hús fogyasztásuktól függetlenül. A kutatók az első nyolc év adatait használták arra, hogy nyomon kövessék az étrend változását, majd megfigyelték, mi történt ezekkel az emberekkel az elkövetkező nyolc évben. A marha- és a sertésfogyasztás változása még a demográfiai és életmódbeli tényezők figyelembevétele mellett is befolyásolta a halálozási kockázatokat.

Mi volt a cserealap?

Az is fontos, hogy milyen ételekre cserélték le a vörös húsokat. Bármely más fehérjére- vagy rostforrásra való csere segített, de nem ugyanolyan mértékben. A hüvelyesek hatása volt a legkevésbé számottevő, míg a diófélék és a halak bizonyultak a legegészségesebbnek. A diófélékre váltás 18 százalékkal csökkentette a halandóságot, a halak 16 százalékkal, míg a hüvelyesek csak 6 százalékkal javítottak a helyzeten. A vega táplálék, a teljes kiőrlésű gabona , a tojás, a tejtermék és a sovány baromfihús pedig 8-12 százalékkal csökkentette a halálozást.

Hamarosan nagy bajban leszünk, ha nem értékeljük újra a táplálkozási szokásainkat és annak velejáróit. A vörös hús fogyasztása hamarosan arra a polcra kerülhet, ahol most a dohányzás van. Részletek!

Az étrend nagyon fontos, de összességében a fenntartható, kockázatcsökkentő életmód-változtatások kombinációja az, ami valóban segít, hogy tovább élhessünk. A 17 százalékkal csökkenő halálozási kockázat nem olyan nagy, hogy alapvető hatást gyakoroljon a várható élettartamra. Az egészség holisztikus megközelítést kíván. Azaz, addig teljesen felesleges kidobni a rántott bordát, amíg a mindennapi sörözés megmarad, és a testmozgás hiányzik a rendszeres tevékenységek közül. A helyes étrend azonban valóban befolyásolja a rák (különösen a vastagbélrák ) és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Ehhez azonban nem kell teljesen felhagyni sem a rántott hússal, sem a kolbásszal, sem a steakkel, de ezek csak ritkábban jelenhetnek meg az étlapon. Nem valószínű, hogy a marhák emiatt búsulnának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!