Ezen a túrán kiderül, ki a szívbeteg

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az "Út az Egészséghez" elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

A veresegyházival együtt immár öt helyen állnak speciális túraösvények a gyógyulásra, egészségük megőrzésére vágyók rendelkezésére, akik közül sokan az életüket köszönhetik a négy évvel ezelőtt elindult kezdeményezésnek. A túraösvényeken rendszeresen tartott gyorsszűrések révén a magukat egészségesnek gondoló túrázók 3 százalékáról derült ki, hogy mielőbbi szakorvosi vizsgálatra szorulnak valamilyen komolyabb kardiovaszkuláris megbetegedés miatt. A szív- és érrendszeri betegségek csak az Európai Unióban 1,9 millió ember halálát okozzák évente, ahogyan - a cukorbetegséggel, a kóros elhízással és ezek következményeivel kiegészülve - Magyarországon is ezek felelősek a halálozások több mint feléért.

A túraösvényeken végighaladva több kardiovaszkuláris betegségre is fény derülhet. Fotó: 123rf
A túraösvényeken végighaladva több kardiovaszkuláris betegségre is fény derülhet. Fotó: 123rf

A túraösvények természetesen másra is alkalmasak: a súlyfelesleggel rendelkezőknél lényegesen több esetben jött felszínre olyan enyhébb, műtét nélkül kezelhető probléma a túrázók között, mint például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás , köszönhetően a Budapesti Szent Ferenc Kórház megelőzésre és kórházon kívüli rehabilitációra fókuszáló "Út az Egészséghez" programjának.

A megelőzésben is fontos szerepe van

Ennek négy évvel ezelőtti Hárs-hegyi rajtja után egy esztendővel az újpesti Farkaserdőben adtak át túraösvényeket, majd a Miskolc melletti Csanyikvölgy, aztán a Normafa következett, most pedig Veresegyházon is felfestették az szív alakú túrajelzéseket a legújabb útvonalakra, amelyeken már az átadás napján is sokan sétáltak végig.

"A programnak a rehabilitáció mellett a megelőzésben is elvitathatatlan a jelentősége" - fogalmazott az ünnepélyes átadón Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, példaértékűnek nevezve a klasszikus gyógyszeres kezeléstől elrugaszkodó, formabontó kezdeményezést. Pásztor Béla, a város polgármestere szerint a túraösvények révén többet tehetnek egészségük megőrzéséért a helyi lakosok is, akik ezúttal nem csak erdőben, hanem tavak körül sétálhatnak: a rövidebb, 40 perces útvonal az Ivacsi- és az Öreg-tavat érinti, a közepes nehézségűn pedig a Fenyveserdőt és a Pamut-tavat lehet bő egy óra alatt körbejárni.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az "Út az Egészséghez program" ötletgazdája kitért arra is, hogy a séták a szűrésben is komoly segítséget jelentenek: az elmúlt években több tucat beteget sikerült kiszűrni a túraútvonalak túralapjai révén. Ezen kívül hasznosak azoknak az orvosoknak is, akik kifejezetten állapotfelmérési céllal küldenek pácienseket a sétára - hamarosan már Vácra, Komáromba, Balatonfüredre és a Kékestetőre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!