Szabadság miatt zártak be egy kórházi osztályt

A Békés Megyei Központi Kórház bőrgyógyászatáról hazaküldték a betegeket, mert az egyetlen orvos szabadságra ment.

A nepszava.hu számolt be egy idős asszony esetéről. A nő karján június végén jelentek meg gennyes hólyagok, el is ment a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztályára. Ott azonban azt közölték vele, hogy a bőrgyógyászaton minden orvos szabadságon volt, ezért a sürgősségi osztályra küldték.

Szabadság miatt zártak be egy kórházi osztályt
Szabadság miatt zártak be egy kórházi osztályt. Fotó: iStock

A sürgősségi osztályról aztán megint továbbküldték, ezúttal a kórházi bőrgyógyászatra . Először ott is azt mondták, hogy az egyetlen orvos az osztályon szabadságon van, rajta kívül két rezidens dolgozik még, de ők nem tudnak túl sok mindent kezdeni az idős asszony panaszaival. Az asszonynak azonban szerencséje volt, mert szabadsága ellenére a főorvos minden nap bejárt a kórházba egy beteget kezelni - így az asszonyt is el tudta látni, aki ezután még két hétig feküdt az osztályon.

A magyar egészségügy legnagyobb rákfenéje - korábbi cikkünkért kattintson!

Állapota javult is, de még korántsem volt egészséges, amikor közölték, hogy hazamehet, mivel a főorvos újból szabadságra megy, ezúttal pedig el is utazik, a két rezidenssel pedig nem működhet az osztály.

A lap azt írja, hogy nem csak az idős nőt, hanem az összes beteget hazaküldték. A kórház a megkeresésre ugyan nem tagadta, hogy az orvos szabadsága miatt ideiglenesen bezárták az osztályt, de azt írták, hogy "a Békés Megyei Központi Kórház mindkét telephelyén a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra. A betegellátás a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetel."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!