Újabb országban korlátozták a Janssen-vakcina használatát

Belgiumban a 41 évesnél fiatalabbakat már nem oltják a Janssen koronavírus elleni oltóanyagával.

Belgiumban azután függesztették fel a Janssen (Johnson & Johnson) koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását a 41 évesnél fiatalabbaknál, miután az oltás beadása után - vélhetően a vakcinával összefüggésbe hozhatóan - elhunyt egy 37 éves nő - írja a Reuters . A 41 évnél idősebbeknél egyelőre továbbra is használják, a továbbiakról pedig akkor döntenek, ha elkészül az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) előnyöket és kockázatokat mérlegelő részletes elemzése.

Janssen-vakcina
Az unióban gőzerővel oltanak a Janssen vakcinájával. Fotó: Getty Images

Mi történt Belgiumban?

Az EMA közben bejelentette, hogy már vizsgálja a belga esetet: a fiatal nő május végén súlyos trombózissal került kórházba, halálát az alacsony vérlemezkeszám miatti vérrögképződés okozta. Ez a rendellenesség korábban több embernél is az AstraZeneca és a Janssen oltóanyagával összefüggésben merült fel.

Az EMA egyébként tagállamaira bízta az oltáshasználatot: vagyis lehetővé tette, hogy annak függvényében döntsenek, hogy milyen gyorsan terjed a vírus, és mennyi áll rendelkezésükre az egyéb vakcinákból. Belgiumban eddig mintegy 40 ezer Janssen-oltást adtak be, 80 százalékát 45 év felettieknek. Az EMA közlése szerint az unióban több mint 1,34 millió dózist oltottak el ebből a vakcinából.

Időrendi sorrendben a hatodik COVID-19 elleni vakcinaként kapott engedélyt Magyarországon a Janssen által kifejlesztett oltóanyag. Különlegessége, hogy egyetlen dózis beadása után is megfelelő védelmet nyújt az új koronavírus okozta megbetegedés ellen. Részletek!

Az EMA befejezte az oltóanyag vizsgálatát

A vakcina gyártója, az amerikai Johnson & Johnson vállalat arra hivatkozik, hogy az EMA vizsgálatának eredménye szerint az oltóanyag előnyei továbbra is felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.

Múlt hónapban egyébként az EMA lehetséges összefüggést talált az oltás és a ritka vérrögképződéses rendellenességek között. (Az Egyesült Államokban 8,7 millió oltott közül 28 embernél jelentkezett ez a probléma, többségük nő volt.) Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága ezért azt javasolta, hogy a vakcina termékleírásában tüntessék fel, hogy nagyon ritka mellékhatásként a beoltástól számított 3 héten belül vérrögképződés alakulhat ki, illetve vérlemezkeszám-csökkenés jelentkezhet.

A legtöbb uniós országban alkalmazzák az egydózisú Janssen-vakcinát, bár Dánia már kizárta oltási programjából, Olaszországban pedig csak idős embereknek adják be. Magyarországon is oltanak vele, a hivatalos tájékoztatás szerint május 18-ig több mint 121 ezer adag belőle.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!