Több százezres emelést ígértek az ápolóknak

Akár bruttó 260 ezer forinttal is nőhet jövőre azoknak az ápolóknak a bére, akik már 20 éve dolgoznak az ágazatban. Ha ez valóban megvalósul, az az egészségügyi szakdolgozói kamara szerint történelmi léptékű emelés lenne – a többi fizetési kategóriába tartozó ápolók bérfejlesztéséről azonban egyelőre semmit sem lehet tudni.

Az ápolók munkája 19-21 év után mintegy bruttó 390 ezer forintot ér jelenleg. 2024 márciusától azonban akár 60 százalékkal több pénzt is kaphatnak az ezen fizetési kategóriába tartozó egészségügyi szakdolgozók. Legalábbis erre tett ígéretet a közelmúltban az egészségügyi államtitkár – hangzott el az RTL Híradó egyik riportjában.

ápoló segít egy idős betegnek
Több százezres emelést ígértek az ápolóknak. Fotó: Getty Images

A többiek béremeléséről nem esett szó

„Egy jelen pillanatban 390 ezer forintos besorolási alapilletménnyel rendelkező egészségügyi szakdolgozónak 2024-ben 650 ezer forintos lesz a besorolási illetménye. Ez így valójában nagyarányú emelést jelenthet” – mutatott rá Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Véleménye szerint ez – amennyiben tényleg megvalósul – történelmi léptékű emelés lehet, hiszen a szakdolgozók nagy része ebbe a kategóriába tartozik, egyszersmind maradásra bírhatja azokat, akik jelenleg a jobb fizetés reményében új állás után néznek, esetleg azon gondolkoznak, hogy külföldön vállaljanak munkát.

Az elnök ugyanakkor kiemelte, hogy ez csak egyetlen kiemelt példa volt egy nagyon komplex bértáblából. A többi fizetési kategóriába tartozó dolgozóról azonban eddig még csak szó sem esett.

Sok még a kérdés

A riportban az is elhangzott, hogy a tervek szerint 2024-től átlagosan 50 százalékos béremelésre számíthatnak az ágazatban dolgozók, konkrét döntés azonban egyelőre nem született ezzel kapcsolatban. Emelés ugyan idén júliusban is lesz, ám mindössze 18 százalékos. A szakdolgozói kamara nem is ért egyet a bérfejlesztés mértékével – szerintünk most is legalább 22 százalékos pluszra lenne szükség, de azzal is kibékülnének, ha a 18 százalékos emelést az egész évre visszamenőleg, tehát januártól kifizetnék az érintetteknek. Máskülönben még tovább nőhet az orvosok és az ápolók között tátongó bérszakadék.

„A szakdolgozók bérfejlesztésének kidolgozása még folyamatban van” – ezt reagálta a Belügyminisztérium az RTL megkeresésére. Azt azonban nem említették, hogy ez a kijelentés az idei vagy a jövő évi béremelésre vonatkozik-e.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!