Kérdéses, mennyit emelkedik az ápolók bére

A kormányzati tervek szerint jövő év márciusára érheti el az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére az orvosi átlagbér 37 százalékát. Hogy ez pontosan mit jelent az idei évtől, egyelőre az érintettek is csak találgatják.

Karácsony után jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, hogy januártól 11 százalékkal emelkedik az orvosok bére, míg az egészségügyi szakdolgozók bérét két lépcsőben, idén júliustól és 2024 márciusától emelik meg. A szakdolgozók 2023-as béremelésére összesen 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozókéra 8,4 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Mint azonban azt az InfoRádió írja, nem tisztázott, hogy pontosan mennyivel vihetnek majd haza többet az érintettek, mert további részletek nem ismertek.

kórházi ápolók, betegágy
Egyelőre nem tisztázott, mennyit emelkedik idén az egészségügyi szakdolgozók bére. Fotó: Getty Images

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke úgy becsüli, nagyjából 33-55 százalékos béremelésről lehet szó két év alatt, ebből idén 10 százalékra lehet számítani. „Ám mivel az első félévben a jelenlegi ismeretek szerint 25 százalék körüli infláció várható, az élelmiszereknél pedig talán még nagyobb, ez jelentős reálbércsökkenést fog okozni az egészségügyi dolgozóknál” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Hozzátette, más uniós tagállamokban az ápolók az orvosok átlagbérének legalább 45-50 százalékát megkapják, míg itthon a jövő tavaszi cél is csupán 37 százalék. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy az egészségügyi intézményekben dolgozó műszaki-gazdasági munkatársak is kaphatnak fizetésemelést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.