Penészes kenyeret kapott a beteg egy fővárosi kórházban

Közeli hozzátartozója szerint penészes kenyeret és feltehetően romlott felvágottat szolgáltak fel egy női betegnek az Észak-budai Szent János Centrumkórház gasztroenterológiai osztályán.

„A János-kórház gasztroenterológiai osztályán a tegnapi napon ezt a reggelit kapta édesanyám. A felvágottat ugyan megette, de valószínűleg az is romlott lehetett, mert utána hányt és egész délelőtt nagyon fájt a hasa” – írta meg egy fényképet is mellékelve az egyik tag a II. kerületben élők csoportja nevű zárt Facebook-csoportban néhány nappal ezelőtt. Bejegyzésében a hozzátartozó felháborodásának adott hangot, hozzátéve, hogy azonnal jelezte a történteket a kórház felé.

Minden esetben ki kell dobni a penészes ételt? Melyek lehetnek a kivételek? Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk a témával.

Az esetről a Magyar Hang számolt be, annak kapcsán az Országos Kórházi Főigazgatóságot és az Észak-budai Szent János Centrumkórház sajtóosztályát is megkeresve. Utóbbi megerősítette, hogy valóban érkezett ilyen panasz az intézményhez, amelynek kivizsgálása folyamatban van. „Kórházunk 6 telephelyen 1141 betegágyon biztosítja folyamatosan az ellátási területünkhöz tartozó több százezer lakos fekvőbeteg ellátását. A hozzánk érkező panaszokat minden esetben kivizsgáljuk és arról a panaszost értesítjük. Intézményünkhöz 2023.06.09-én írásos panasz érkezett egy betegünk hozzátartozójától. Az ügyben a panasz kivizsgálását azonnal megkezdtük, az ügy folyamatban van. Kórházunkban a betegek étkeztetését külső szolgáltató biztosítja” – írta meg válaszában a kórház.

A Magyar Hang a nyilvánosan elérhető adatok alapján azt írja, a János-kórházban a betegek étkeztetésére fejenként naponta 1650 forintos egységár jut. Ebből 550 forintot tesznek ki az alapanyagok: a reggeli esetében 110, az ebéd esetében 275, míg a vacsora és egyéb kisétkezések esetében 165 forintos keret áll rendelkezésre mind a normál, mind a diétás étrend hozzávalóinak finanszírozására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!