Nálunk drágult legjobban az egészségügy

Egész Európában Magyarországon drágult legjobban az egészségügy. A vizsgált időszakon belül ez 156,8 százalékos árnövekedést jelent.

156,8 százalékkal drágult az egészségügy

Magyarországon drágult a vizsgált időszakon belül egész Európában a legjobban az egészségügy: méghozzá 156,8 százalékkal, (itt a termékek és a szolgáltatások árai együtt szerepelnek). Az uniós mezőnyben az ötödik legnagyobb áremelkedés mutatkozott a magyar rezsiköltségeknél ("housing, water, electricity, gas, and other fuels") 139,3 százalékos emelkedés ment végbe - írja cikkében a Napi.hu az Eurostat egyik legfrissebb - június 21-én kiadott - hosszú távú trendeket vizsgáló jelentésére hivatkozva.

Az infláció az oka mindennek? Mint írják, megváltozott az inflációs helyzet Magyarországon, gyorsulóban van a mutató és erre már a Magyar Nemzeti Bank is felhívta a figyelmet legfrissebb inflációs jelentésében, amelyben a korábbinál magasabb értékeket jelez előre 2018-ban és 2019-re. A cikkből kiderül, hogy a 21. században az Európai Unión belül Magyarország áll a második helyen infláció tekintetében (98 százalékkal). Ez azt mutatja, hogy idehaza gyakorlatilag 17 év alatt megduplázódtak az árak.

Súlyos a drágulás a hazai egészségügyben
Súlyos a drágulás a hazai egészségügyben

Súlyos drágulás az egészségügyben

Ennyivel drágult a magánegészségügy Egyre többen mennek magánorvoshoz, ami ezáltal egyre többe kerül. Két év alatt csaknem 30 százalékkal drágultak a szakorvosi vizsgálatok a magánrendelőkben.

A felmérésből kiderül, hogy Magyarországon drágult a vizsgált időszakon belül egész Európában a legjobban az egészségügy. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Magyarországon 2000-től 2012-ig 4 és 10 százalék között volt az inflációs ráta, utána viszont negatív mutatóra is volt példa, 2017-ben pedig 2,4 százalék feletti volt a mutató. Az infláció jelenleg gyorsul, májusban 2,8 százalékos volt, de utóbbi statisztika itt még nem mutatja az idén nyár elején bekövetkezett drasztikus forintgyengülés hatását. Ugyanakkor az is fontos, hogy az inflációs folyamatokat legjobban tükröző, a változékony hatósági, élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció egyelőre még nem pörgött fel, ami kedvező.

Látványosan drágul az egészségügy Az egész társadalom döntése, hogy az egészségügyre mennyi pénzt fordítsanak - fejtette ki korábban Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki szerint az egészségügy nem kizárólag az orvosok dolga. Mint mondta, az egészségügy világszerte az egyik legnehezebben kezelhető terület. Hogy mitől drágul folyamatosan, kiderül korábbi cikkünkből .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!