Másfél millió magyart érint a "néma gyilkos" – lehet, hogy te is a rizikócsoportba tartozol?

A krónikus vesebetegség egyre fokozódó népegészségügyi probléma, a legfrissebb becslések szerint 1 milliárd embert, a felnőtt lakosság 15-20 százalékát érintheti világszerte. Most több szakma is összefogott, hogy együtt tegyenek a megelőzésért.

A krónikus vesebetegség (CKD) egyre több áldozatot szed világszerte, pedig a negatív trend visszafordítására konkrét javaslatok is születtek már. Ezek szerint egyebek mellett a segítő szakmák összefogása, a praxisközösségek jelenthetnék hosszú távon a megoldást. 

Nagyjából minden második ember, aki belehal a CKD-ba, nem is tud a betegségéről. 

A magas rizikócsoportba tartozók szűrésével sok esetben megelőzhető lenne, hogy a minden hatodik magyart érintő betegség ennyi áldozatot szedjen. A tünetek ugyanis általában csak akkor jelentkeznek, amikor már nem tudják visszafordítani az állapotromlást, és csak a művesekezelés vagy a transzplantáció merül fel mint lehetőség.

vese, vesék
A vesék szerepe alapvető. Ha károsodnak, az az egész szervezetre kihat. Fotó: Getty Images

A CKD gyakran évekig rejtve marad, itthon csak minden negyedik érintett jut el a diagnózisig. Pedig egy egyszerű vérnyomásmérés és egy laborvizsgálat elegendő lehet a betegség felismeréséhez.

A háziorvosok rendszeresen találkoznak azokkal a páciensekkel, akiknél egy egyszerű laborvizsgálattal korán felismerhető lenne a vesekárosodás, de ennek hiányában már csak a későbbi szövődményekkel szembesülünk. Fontos, hogy a krónikus vesebetegség szűrése beépüljön a mindennapi háziorvosi gyakorlatba, különösen a cukorbetegek és magas vérnyomással élők esetében, akiknél a kockázat kiemelkedően magas

– hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője a Vese Világnapja alkalmából rendezett konferencián. Dr. Torzsa Péter szerint megoldást jelenthetne, ha minél több úgynevezett praxisközösség jöhetne létre. Mint azt kérdésünkre elmondta: ennek hatalmas előnye, hogy személyre szabott prevenciós rendelést is tudnak biztosítani a pácienseknek, akikkel átbeszélik, ők maguk mivel tudnak hozzájárulni a saját egészségükhöz.

Nyilvánvaló, hogy a szakemberhiány sok területen jelenleg nem teszi lehetővé ezt a fajta betegellátási rendszert, pedig előnye vitathatatlan. A különféle szakmák képviselői ugyanis egymást karöltve vesznek részt a betegségek megelőzésében. A Dr. Torzsa Péter által vezetett Újlipótvárosi praxisközösségben például családorvosok, gyerekorvosok, védőnők dolgoznak együtt a betegekért, de terveik szerint szakorvosok (például nefrológus), gyógytornász, dietetikus, pszichológus, tréner és táncterapeuta is csatlakoznak majd a csapathoz.

Akiknél jóval gyakoribb a CKD

  • cukorbetegek (mintegy 40 százalékukat érinti)
  • magasvérnyomás-betegek
  • szívbetegek
  • vesegyulladásban érintettek
  • akiknek magas a koleszterinszintjük
  • akiknél akadályozott a vizeletelvezetés (vesekövesség, prosztataproblémák esetén)
  • akik családjában előfordult vesebeteg

Bizonyos gyógyszerek, különösen a fájdalomcsillapítók tartós és rendszeres alkalmazása ugyancsak vesekárosodást okozhat.

A CKD korai szakaszában nem okoz nyilvánvaló tüneteket, emiatt pedig 10 krónikus vesebeteg közül 9 nincs is tisztában azzal, hogy beteg. Ez azért jelent óriási veszélyt, mert amikor a tünetek megjelennek, sokszor már késő visszafordítani az állapotromlást.

Késői tünetek

  • gyengeség
  • rossz közérzet
  • légzési nehézség
  • alvászavar, álmatlanság, aluszékonyság
  • gyakori éjszakai vizelés
  • fejfájás
  • habos, sötét vizelet
  • bőrszárazság, viszketés
  • csont- és izomfájdalom

Az idült vagy krónikus vesebetegség – időben diagnosztizálva – jól kezelhető. A ma már széles körben elérhető korszerű terápiáknak köszönhetően nagy arányban elkerülhetők, illetve lassíthatók a betegség súlyos, a vesét, valamint a szív- és érrendszert érintő szövődményei.

A korai diagnózis életmentő lehet

Nemzetközi kutatások alátámasztják, hogy mivel az elégtelen veseműködés magas vérnyomást okoz, még az enyhe fokú CKD-s betegeknél is növekszik a súlyos szív- érrendszeri szövődmények, így a szívelégtelenség, a szívroham és a sztrók kialakulásának kockázata. 

A korai felismerés tehát kulcsfontosságú: az egészséges életmód, a megfelelő gyógyszerek, valamint a rendszeres kontrollvizsgálatok kombinációjával ugyanis a betegség egyensúlyban tartható. Ezt igazolja, hogy a kezelt krónikus vesebeteg körében 100 emberből csupán 2-nél alakul ki veseelégtelenség, és csak nagyon kevés betegnek lesz szüksége vesepótló kezelésre.

Segítene a halálesetek visszaszorításában, ha...

  • az orvosok több, közérthető információt osztanának meg a betegségről és annak szövődményeiről;
  • bevonnák az alapellátást a rizikócsoportba tartozók – magasvérnyomás-betegek, cukorbetegek, szív- és érrendszeri betegségben érintettek – rendszeres, évenkénti szűrésébe. A háziorvosok szerepe tehát óriási lehet;
  • az érintett társszakmák megerősítenék az együttműködést.

A betegség előfordulása és a halálozásban játszott szerepe jelentős mértékben emelkedett az elmúlt három évtizedben, és ez a tendencia várhatóan erősödni fog. Az előrejelzések szerint 2027-re a krónikus vesebetegséghez köthető halálozás több mint 40 százalékos növekedést mutat majd, ha nem változik semmi a betegek szűrésében.

táplálkozás, mozgás, függőségek, stressz, alvás, kapcsolatok, életmódorvoslás
Az életmódorvoslás 6 alappillére, amelyek alapvetően meghatározzák testi-lelki egészségünket. Fotó: Facebook / MOTE

A megelőzés alapjai


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.