Nagyot ugrott a háziorvos nélkül maradt települések száma

A legfrissebb adatok szerint már 839 tartósan betöltetlen háziorvosi praxist tartanak számon Magyarországon.

Összesen 568 olyan település van az országban, ahol legalább fél éve nem tölti be senki a háziorvosi praxist. A betöltetlen praxisok száma 2023 augusztusához képest 180-nal, 27 százalékkal emelkedett, míg az érintett települések száma 51-gyel – írja csütörtöki közleményében a GKI Gazdaságkutató Zrt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) tavaly decemberi adataira hivatkozva. Mindent egybevetve az összes hazai háziorvosi praxis 13 százaléka áll tartósan betöltetlenül.

vérnyomásmérés, orvosi vizsgálat, háziorvos
Egyre több praxisba nem találnak háziorvost az országban. Fotó: Getty Images

Megyei bontás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (95), Pest megyében (67) és Jász-Nagykun-Szolnok megyében (59) áll a legtöbb praxis üresen. Budapesten 80 betöltetlen pozíciót tart nyilván az OKFŐ, és csupán négy olyan kerület van, ahol nincs háziorvoshiány. A legrosszabb helyzetben a XIV. került van 11 betöltetlen praxissal, amelyet a XIX. (9) és a XXI. (8) kerület követ. Budapest mellett a megyeszékhelyek felén is jelentős a háziorvoshiány.

Sok praxis évek óta üres

„Fontos megjegyezni, hogy betöltetlen háziorvosi praxis esetében a helyettesítő háziorvostól ugyan kapnak ellátást a betegek, azonban ez a betegek vagy az orvos hosszabb utazását eredményezi, ami a betegellátástól veszi el az időt. Ez az orvos eredeti praxisára is hatással van, hiszen kevesebb időt tud az eredeti körzetében rendeléssel tölteni” – mutat rá a közleményben a GKI.

Hozzáteszik, hogy egyes településeken az orvosi helyettesítés mára bevett gyakorlattá vált. Az üres praxisok közül 98 több mint egy évtizede betöltetlen, további 155-be pedig 5 és 10 év közötti időtartam óta nem találnak szakembert.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2023-ban 5604 háziorvos és házi gyermekorvos dolgozott az országban, 150-nel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az egy háziorvosra jutó bejelentkezett lakosok száma az elmúlt 15 évben 14,7 százalékkal emelkedett, míg az egy házi gyermekorvosra jutó növekedés 15,4 százalék. „A növekvő trend mindkettő csoportban várhatóan folytatódni fog elsősorban az elöregedő orvostársdalom miatt, akik helyére nem érkeznek fiatal háziorvosok. Az egy háziorvosra jutó lakosok számának emelkedése az öregedő társadalom miatt még nagyobb problémát jelent, mivel egyre több idős ember fogja igénybe venni az orvosi szolgáltatásokat. A helyzet várhatóan kevésbé fog romlani a gyermekellátás területén, ugyanis a gyermek születések csökkenése valamelyest kompenzálja a csökkenő orvosi létszámot” – summáz a GKI.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!