Ijesztő dolog derült ki a delta variánsról

Az új koronavírus delta variánsával fertőzötteknél jóval nagyobb a kockázata annak, hogy intenzív terápiás ellátásra szorulnak, mint azoknál, akik korábban a vírus eredeti, vuhani változatától betegedtek meg - állítja egy friss tanulmány.

Az új koronavírus aggodalomra okot adó változatai, vagyis az eredeti, vuhani változatnál fertőzőképesebb és gyorsabban terjedő alfa, béta, gamma és delta egyaránt növelte a fertőzöttek esetében a kórházi kezelés, az intenzív osztályra kerülés és a halálozás kockázatát. A négy közül - nem meglepő módon - a delta variáns bizonyult a legveszélyesebbnek. Az eredeti, vuhani változathoz képest a deltával fertőzöttek esetében 108 százalékkal emelkedett a kórházi kezelés, 235 százalékkal az intenzív osztályra kerülés és 133 százalékkal a halálozás kockázata - számol be róla a Medical News Today. Ezek az arányok még akkor is fennálltak, amikor a kutatók kiigazították az adatokat, és olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a fertőzöttek életkora, neme, oltási státusza és különféle társbetegségeik .

koronavírus delta variáns
A delta variáns fertőzőképesebb, gyorsabban terjed és súlyosabb megbetegedést okoz, mint az eredeti, Vuhanból indult változat. Fotó: Getty Images

Ezek az eredmények alátámasztják, hogy a delta variáns amellett, hogy fertőzőképesebb, mint a többi, eddig ismert változat, súlyosabb megbetegedést is okoz - summázta William Schaffner, a Nashville-i Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó specialistája.

A mostani adatok nem meglepőek

Egy korábbi, kanadai tanulmány - ami a Canadian Medical Association Journal című szakfolyóiratban jelent meg - már egyértelmű összefüggést talált a SARS-CoV-2 új variánsai, különösen a delta variáns és a súlyos megbetegedés, valamint a halálozás fokozott kockázata között. A Torontói Egyetem kutatói több mint 212 ezer, február elejétől június végéig jelentett ontariói esetet hasonlítottak össze. Kimondottan arra fókuszáltak, hogyan alakult a kórházi kezelés, az intenzív osztályra kerülés és a halálozás kockázata az aggodalomra okot adó változatok és a többi, jelenleg nem ebbe a csoportba tartozó variáns - például az ióta, vagyis az Egyesült Államokban azonosított B.1.526, vagy a dzéta, a P2-es brazil variáns - esetében. Azt találták, hogy utóbbiak a fertőzések mindössze 22,4 százalékáért feleltek.

A delta variáns ekkor még nem volt globálisan elterjedt, és május előtt nem is szűrték rutinszerűen, így hivatalosan a regisztrált új esetek mindössze 2,8 százalékát tulajdonították neki. A kutatók szerint a tényleges fertőzöttszám azért ennél lényegesen magasabb lehetett.

A korábban a köztudatban élő "brit", "brazil", "dél-afrikai", "indiai", és a többi ugyanezen elven elnevezett koronavírus-variáns helyett az Egészségügyi Világszervezet már a görög ábécé betűit használja ezek jelölésére. A WHO szerint az átnevezést részben az indokolja, hogy így egyszerűbben azonosíthatók a különféle változatok, részben pedig az, hogy a domináns, vagy újonnan felbukkanó variánsok neve nem jelent majd stigmát azon országok számára, ahol először azonosították őket és ahonnan elterjedtek.

Ez a tanulmány megerősítette az Angliában, Skóciában és Szingapúrban végzett hasonló vizsgálatok eredményeit, amelyek szintén a delta variáns veszélyeire hívták fel a figyelmet.

A védőoltások csökkentik a kockázatokat. De minek a kockázatát?

Az is egyértelműen kiderült, hogy a védőoltások generálta immunvédelem hatására csökkent az aggodalomra okot adó változatok miatti súlyos megbetegedés és halálozás kockázata. Ugyanakkor, ahogy arról korábban írtunk, a vakcinák hatékonysága - típustól függően - idővel csökkenhet az ezen változatok okozta enyhe, vagy mérsékelt tünetekkel járó megbetegedéssel szemben. Dél-Afrikában például már februárban leállították az AstraZeneca-vakcinával elkezdett tömeges oltást, mert ottani kutatások szerint rendkívül csekély mértékben védett a koronavírus béta (dél-afrikai) variánsától.

Nyári oltási statisztikákra hivatkozva az izraeli egészségügyi minisztérium pedig 39 százalékosra csökkentette a Pfizer-vakcina hatékonyságát a delta variáns okozta fertőzés ellen.

De máshol is adódtak hasonló gondok: a magas átoltottság ellenére májusban jócskán megugrott a fertőzöttek száma a Seychelle-szigeteken. Addigra ugyan a lakosság több mint 70 százaléka túl volt legalább az első részoltáson, ám a Sinopharm és az AstraZeneca oltóanyaga vélhetően nem adott kellően erős immunvédelmet: az új fertőzöttek 37 százaléka teljesen oltott volt. Szakemberek ennek hátterében több okot is valószínűsítettek. Ezek között szerepelt az is, hogy a szigeten már egy ideje terjedt a béta és a delta variáns is, amelyek - mint azóta bebizonyosodott - hatékonyabban kerülik ki a védőoltások kialakította immunvédelmet, mint a korábbi, vuhani változat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!