Hazajönnének a kivándorolt orvosok

A magasabb fizetés csak egyik ok a sokból, amelyért a magyar orvosok szívesebben dolgoznak Nagy-Britanniában. Itthonról a megbecsülést hiányolják, külföldön pedig a képzéseket dicsérik a szakemberek.

Angliában és Magyarországon is dolgozó orvosokkal beszélgetett az Eurológus arról, hogy miért hagyják el tömegesen az országot az egészségügyi szakemberek. A magasabb fizetés a legnyilvánvalóbb érv, ám ez csupán az egyik ok a sok közül, a megkérdezettek szerint a fiatalokat a szervezett szakorvosképzés vonzza külföldre, a tapasztaltabbakat a megbecsülés hiánya űzi el itthonról. A hálapénzrendszert is komoly problémaként írják le a szakemberek.

Angliában nem egyszerű az élet

Nem olyan egyszerű az orvosoknak Angliában sem, sőt: keményen meg kell küzdeniük az előrehaladásért. A munkaerőpiacon hátrányba kerülnek azok, akik nem helyben végezték a szakorvosképzést, és a britek kilépése az EU-ból sem könnyíti meg a kelet-európaiak munkakeresését.

Gyermekorvosaink az angliainál nehezebb feltételek között, ám többségükben a legkorszerűbb ismeretek alkalmazásával gyógyítanak - állt ki a hazai orvosok mellett egy botrányt kavart interjút követően a Magyar Gyermekorvosok Társasága. A hazai egészségügyi dolgozók helyzetéről az alábbi cikkünkben tudhatnak meg többet!

Kelen Dorottya szerint - aki jelenleg Belgiumban él, de három és fél évig dolgozott Londonban újszülött-gyógyászként - nehéz a kezdés, mert a magyar egyetemeken az elméleti képzésen van a hangsúly, és kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ennek ellenére rögtön beosztják ügyeletre a szakorvosjelöltet, és komoly, felelősségteljes pozíciót kell ellátnia viszonylag kevés pénzért. Sokaknak pluszmunkát kell vállalniuk, a túlhajszoltság miatt pedig idő előtt kiégnek . Nagy-Britanniában ezzel szemben a gyakorlati képzés lépcsőzetesen épül föl, négy vizsgát kell közben letenni, a többi orvos pedig segít a beilleszkedésben, figyeli az előrehaladást, és állandó visszajelzéseket várnak, hogy így kerüljék el a kiégést.

A kelet-európai orvosoknak Angliában sem egyszerű érvényesülni
A kelet-európai orvosoknak Angliában sem egyszerű érvényesülni

A manchesteri kórházban dolgozó gyermeksebész, Rákóczy György szerint nemcsak attól lesz valaki jó orvos, hogy hány műtét van mögötte, hanem hogy mennyire tud önállóan gondolkodni. Magyarországon a jó orvos, a jó vezető mítoszában gondolkodnak, a rákszűréstől kezdve a szülés levezetéséig mindent szakorvos végez. Angliában szigorúan fel vannak osztva a feladatok: a rákszűrést a háziorvos végzi, a terhesgondozást egy szakápoló, a szülést a szülésznő. A magyar rendszer a betegnek kedvez abból a szempontból, hogy minimális hálapénzért nagyon jó ellátást kap, és mindent az orvostól. Nagy-Britanniában a protokoll koherens, követhető és tiszta rendszert hoz létre, ami az orvosnak könnyíti meg a helyzetét.

Következő megfontolandó szempont, hogy Angliában máshogy állnak a családalapításhoz: rövidebb ideig lehet például szülési szabadságon maradni. Igaz, hogy könnyebben vissza lehet menni félállásba dolgozni, akkor viszont a megkeresett pénzt el is költheti az anyuka bölcsődére, amely főleg Londonban súlyos összegeket emészt fel.

A legtöbb interjúalany szerint a magyar orvosok nagy része előbb-utóbb haza fog menni, és attól Magyarországnak lesz jobb. Ehhez azonban fontos, hogy megfelelően fogadjuk őket: néhány külföldön töltött év után ugyanis nem könnyű a visszatérés, és a kórházak sem részesítik előnyben a külföldről hazaköltöző orvosokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!