Nem "barbárok" a magyar orvosok

Gyermekorvosaink az angliainál nehezebb feltételek között, ám többségükben a legkorszerűbb ismeretek alkalmazásával gyógyítanak - állt ki a hazai orvosok mellett egy botrányt kavart interjút követően a Magyar Gyermekorvosok Társasága.

Több hazai szakember is élesen bírálta a korábban külföldön dolgozó, magyar gyermekorvossal készült interjút, amit Dr. Novák Hunor közölt honlapján . Az interjúban a hat évig Angliában élő Dr. Szakács Krisztina azt állította: a hazai szakképzés hiányos és idejétmúlt, amellyel a modern nyugati orvoslásban nehezen tudott érvényesülni. Elmondása szerint a Magyarországon alkalmazott lázcsillapítási, és allergiakezelési módszerek miatt "barbárnak" tartották őt, és kint tartózkodása alatt számos esetben kellett teljesen újraértelmeznie az itthon bevett módszerek hatékonyságát.

A külföldi gyógykezeléseknek két fő csoportja van. Beszélhetünk a külföldi tartózkodás közben szükségessé vált gyógykezelésekről és arról, amikor a itthon nem gyógyítható betegségek esetén, a gyógyító eljárást más országban veszi igénybe a beteg. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

A szakorvosok a legújabb ismereteket alkalmazzák

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának és a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetősége, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Csecsemő- és Gyermekgyógyász, valamint Gyermek Alapellátási Tagozatának tagjai egy közös közleményben álltak ki az itthon tevékenykedő orvosok és ápolók tudása és képzettsége mellett. Mint írták, a gyermekorvoslás a többi tudományos diszciplínához hasonlóan folyamatosan fejlődik, és bár az új eredmények megjelenése a gyakorlatban időt vesz igénybe, Magyarország összességében nincs elmaradva e területen.

A hazai gyermekorvosi ellátás sincs elmaradva a nemzetközi trendektől a közlemény szerint
A hazai gyermekorvosi ellátás sincs elmaradva a nemzetközi trendektől a közlemény szerint

A közlemény szerint a szakorvosképzés, a kötelező továbbképzési rendszer és a szakmai protokollok a legújabb tudást tartalmazzák, és a gyermekeket gyógyító intézmények, praxisok is folyamatosan, bár változó gyorsasággal újítják meg gyakorlatukat. "Szakorvossá ma csak az válhat nálunk, aki a legújabb ismereteket alkalmazza. Ezért egyértelműen leszögezzük, hogy nem állja meg a helyét és egyoldalú általánosítás a magyar gyakorlatot korszerűtlennek, az európai átlagnál elmaradottabbnak nevezni" - hangsúlyozták.

Hozzátették: a doktornő által általános hazai gyakorlatként leírt megoldások (az allergiás rohamok kalciumos kezelése, illetve a lázcsillapító gyógyszerek adása 38 fokos testhőmérséklet esetén) a valóságban egyediek és nincs szakmai támogatottságuk, ezekkel itthon is megbukna a gyakorlati és az elméleti vizsgákon, és nem tudna csecsemő- és gyermekgyógyászati gyakorlatot folytatni.

Nem egységes, és nem minden esetben korszerű a nagy nyugati országok egészségügyi intézményeiben alkalmazott gyakorlatok mindegyike sem. A csecsemőhalálozás csökkenése, a kiemelkedő hazai szoptatási és átoltottsági arány, a házi gyermekorvosi és védőnői rendszer gondozási eredményei, kitűnő gyermeknefrológiai és neonatológiai műhelyek gyakorlattá váló tudományos eredményei miatt azonban sok nemzetközi elismerést kap a hazai ellátás - emelte ki a közlemény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!