Megszólalt a hatóság a fehérvári fertőzött csapvíz ügyében

„A hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek és megtesznek a betegek biztonsága érdekében” – írta az NNGYK a székesfehérvári kórház csapvizének fertőzöttségével kapcsolatban.

Már egy ideje nagy bajt okoz a fertőzött csapvíz Székesfehérváron. A  Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szülészeti osztályán például hetek óta ásványvízzel tisztálkodnak a betegek, de már egy másik helyen, az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is felbukkant ugyanaz a kórokozó – írtuk meg egy korábbi cikkünkben. Most a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) is reagált a helyzetre.

Már egy ideje nagy bajt okoz a fertőzött csapvíz Székesfehérváron. Fotó (illusztráció): Getty Images
Már egy ideje nagy bajt okoz a fertőzött csapvíz Székesfehérváron. Fotó (illusztráció): Getty Images

„A két eset teljesen független egymástól”

„Fontos leszögezni, a székesfehérvári kórházi vízhálózatban kimutatott Pseudomonas aeruginosa jelenléte és az Árpád Technikum és Kollégium esetében észlelt szennyezés között nincs semmiféle összefüggés. A vizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy a közös gerinchálózatban nem mutatható ki szennyezés, vagyis a két eset teljesen független egymástól” – írták.

Az említett kórokozó egy olyan környezeti baktérium, amely a talajban és vízben is természetes módon előfordul. Elszaporodhat azonban a ritkán használt vagy nem megfelelően karbantartott vízhálózati szakaszokon, csövekben. „Ez a jelenség nem egyedi, és világszerte ismert probléma egészségügyi intézményekben is” – tették hozzá.

Ritkán háztartási környezetben is előfordulhat ez a baktérium, egyes óvintézkedésekkel azonban megelőzhető a probléma, illetve csökkenthető a kockázat. Fontos például a csapok rendszeres vízkőtelenítése, a víz kifolyatása használat előtt, illetve az is, hogy a hideg vizet fogyasszuk, ne a meleget. A jelenség eseti előfordulása egyébként a szakértők szerint nem jelent egészségkockázatot a lakosságra nézve, és az egészséges immunrendszerű embereknél még lenyelés útján sem okoz problémát a vízben lévő Pseudomonas.

Nincs járványhelyzet

A közleményben kiemelték azt is, hogy egészségügyi hatóság feladata a kórházi ellátás biztonságának folyamatos felügyelése, illetve szükség esetén az intézkedések azonnali elrendelése. „Kórházi osztály bezárására kizárólag akkor kerülhet sor, ha igazolt, humán megbetegedésekkel járó járványhelyzet alakul ki – ez a székesfehérvári kórház esetében fel sem merült az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően” – hangsúlyozták. A betegek biztonsága érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek a hatóságok, egyebek mellett folyamatosan fertőtlenítik és vízkőmentesítik a kórház érintett vízhálózatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!