Drágulhatnak a gyógyászati segédeszközök

A kormány meghozta a tönk szélére került gyártók által rég sürgetett döntést, így talán megoldható a művégtagra, kerekesszékre, ortopédcipőre szorulók ellátása.

Több év eredménytelen tárgyalásai után a kormány megengedte, hogy megemeljék a gyógyászati segédeszközök árát - írta a HVG. A cipészek például már két éve figyelmeztettek: 2000 ember az állását, 140 ezer beteg pedig az ellátását vesztheti el, ha nem rendezik az árakat.

Ortopéd cipő készítése.
Ortopéd cipő készítése (képünk illusztráció). Fotó: Getty Images

A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség szerint a szaküzletek, gyógyszertárak számára óriási veszteség, ha receptre adnak ki támogatott segédeszközt. Noha évek óta folytak eredménytelen egyeztetések a szakminisztériummal, a kormány az év elején kiutalt 3 milliárd forintot a helyzet enyhítésére, annak elosztásáról eddig nem intézkedtek.

Nagyon kevés az állami finanszírozás

A cukorbeteg, inkontinens, sztómával élő, hallássérült vagy daganatos betegek, akik segédeszközök használatára szorulnak, de piaci áron nem képesek megvásárolni a nekik szükséges gyógyászati segédeszközöket, bajba kerülhetnek, mert az állami finanszírozás nagyon kevés. "A hazai finanszírozási rendszer képtelen ellensúlyozni az euróárfolyam, az importárak, a bérköltségek emelkedését" - írta közleményében a szakmai szervezet.

A kormány most arról döntött, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerdától értesíti a segédeszközök forgalmazóit: öt napon belül "áremelésre irányuló bejelentést tehetnek". A kormányrendelet melléklete 285-féle eszközre állapított meg ármaximumot, az áremelések tehát addig mehetnek el. Az eljárás végén megállapított ár és a jelenlegi térítési díj különbségét adják oda állami támogatásként.

Mitől ortopéd az ortopéd cipő?

A szakmai szervezet közleményében példaként említett kétkezes, hátsókerék-meghajtású kerekesszék nettó fogyasztói ára 2003 óta 66 900 forint, a betegek térítési díja az állami támogatás csökkentése és a magasabb áfa miatt 11 540-ről 16 993 forintra emelkedett. Ennek a "közfinanszírozás alapját képező nettó ár maximuma" mostantól 87 464 forint lesz, ami 30 százalékos emelést jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!