Az alapellátásban nem lesz fizetésemelés

A kórházakban és szakrendelőkben dolgozó nővérek fizetését sikerült rendezni a kollektív szerződésbe foglalt szakdolgozói bértáblával, de az alapellátásban senki nem kapott ágazati béremelést.

Garantált bérminimum, plusz 20 ezer forint kiegészítő díjazás: ennyit keres ma a háziorvosok mellett dolgozó, közel 8000 körzeti ápoló, miközben a praxisok havi finanszírozása 390 ezer forinttal emelkedett 2015 óta a MedicalOnline szerint. Az egészségügyi bértábla hatálya nem terjed ki közel 8000 körzeti ápolóra, 5000 védőnőre, 3000 fogászati szakasszisztensre, 2500 foglalkozás-egészségügyi szakápolóra, továbbá az ügyeleten és otthoni szakápolásban dolgozó szakápolókra, azaz a szakdolgozók egyötödére.

orvos és asszisztense
A bérrendezés ígéret maradt

Az alapellátó praxisok 2016-ban csak abban az esetben kapják meg a havonta 130 ezer forintos finanszírozási többletet, ha bemutatják a szakdolgozók munkaszerződését, és az megfelel az aktuális bértáblának. A többletet arra kell fordítaniuk, hogy rendezzék a fizetéseket - mondta 2015. március 21-én Zombor Gábor akkori egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ( MESZK ) nagygyűlésén. Zombor ezt megerősítette egy hónappal később, a Magyar Kórházszövetség éves kongresszusán is. De nem lett belőle semmi.

A háziorvosi praxisokban nagyon gyenge a munkavállaló érdekérvényesítő képessége, és mivel szétszórtan dolgoznak a településeken, a kollektíva erejére sem nagyon számíthatnak a körzeti ápolók - mondja dr. Hirdi Henriett, a MESZK alapellátásért felelős alelnöke, és hozzáteszi azt is: mostanában már a háziorvosok is megkeresik a kamarát, kérve, hogy segítsenek szakápolót találni a praxisukba. Ugyanis az állami kórházakban, rendelőkben adott béremelés arra sarkallja az asszisztenseket, hogy inkább a járó- vagy a fekvőbeteg ellátásban helyezkedjenek el. Az évek óta emlegetett minőségi megújulás, az alapellátási rendszer megerősítése ugyanakkor a magasan képzett, megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező ápolók nélkül megvalósíthatatlan lesz - teszi hozzá az alelnök.

Az otthonápolásban , fogászati ellátásban, körzetekben dolgozó asszisztensek és a védőnők szinte kivétel nélkül az egészségügyi bértábla hatálya alá szeretnének tartozni. A MESZK-nek 2014-ben sikerült elérnie, hogy a körzeti ápolóknál jogszabályi garanciával bevezessék a szakdolgozói kiegészítő díjazását. Mint a hivatásrend korábbi, országos felméréseiből kitűnik, ezt most már a körzeti ápolók 80 százaléka megkapja, azonban 20 százalékuknak a mai napig nem fizeti ki az orvos, pedig kötelező lenne. Ugyanakkor a szakdolgozók továbbra sem részesülnek a háziorvosi szolgáltatóknak nyújtott finanszírozási többletekből - mondja Hirdi Henriett.

Az alapellátás és a népegészségügy áll a jövő évi egészségügyi költségvetés fontossági sorrendjének elején. Az egészségügyre 221,7 milliárd forinttal jut több, mint idén, jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán ágazatért felelős államtitkár. Részletek!

A 2018-ban 180 ezer forintra emelkedő garantált bérminimum a kiegészítő díjazással együtt némi többletet jelenthet az alapellátásban dolgozóknak, ugyanakkor így sem érik majd el a szakdolgozói bértáblában meghatározott fizetési határokat. Ez leginkább azoknál okoz majd bérfeszültséget, akik már több évtizede dolgoznak a szakmában. Ugyanis míg a bértábla az iskolai végzettség mellett figyelembe veszi a pályán töltött időt, a praxisnővéreknél ez egyáltalán nem mutatkozik meg a fizetésekben.

Forrás: MedicalOnline.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.