A WHO legfőbb feladata

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatói posztjára jelölt Szócska Miklós négy területet jelölt meg, ahol a szervezetnek lépéseket kellene tennie.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója elsőként a járványügyi védekezés fontosságát hangsúlyozta az InfoRádiónak adott interjújában.

A teljes körű ellátás alapvető emberi jog

Felhívta a figyelmet egyes népbetegségekre is, mint az elhízás , a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Ezek kapcsán követendő példaként hozta fel a Magyarországon 2011-ben bevezetett népegészségügyi termékadót, azaz a chipsadót.

Októberben a WHO Mexikó mellett Magyarországot is pozitív példaként említette az egészségtelen anyagokat tartalmazó italok és élelmiszerek specifikus adóztatása kapcsán.

Szócska Miklós emlékeztetett, a teljes körű ellátás alapvető emberi jog, ezért azt mindenki számára biztosítani kell. Hozzátette, ennek forrásait globális kockázatközösséggel lehetne előteremteni. A fejlett technológia alkalmazása a szakember szerint hatalmasat lendíthet a világ egészségügyi helyzetén azáltal, hogy általa a legelmaradottabb helyekre is elvihető a legkorszerűbb ellátás.

Szócska Miklós a WHO feladatai kapcsán a népbetegségekre is felhívta a figyelmet
Szócska Miklós a WHO feladatai kapcsán a népbetegségekre is felhívta a figyelmet

Hatan indulnak a főigazgatói székért

A WHO szeptemberben hirdette ki azt a hat nevet , akik a szervezet éléről jövő júniusban távozó Margaret Chan posztjáért indulnak. A magyar Szócska Miklós mellett az etiópiai Tedros Adhanom Ghebreyesus, az olasz Flavia Bustreo, a francia Philippe Douste-Blazy, az Egyesült Királyságból származó David Nabarro és a pakisztáni Sania Nishtar is jelölt.

Közülük a világszervezet végrehajtó testülete jövő januárban öt főt választ majd ki, akikből a személyes meghallgatás után legfeljebb hármat javasolnak a közgyűlésnek. A tagállamok küldöttjeiből álló közgyűlés 2017 májusában dönt az új vezető kilétéről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!