Nyolc évvel rövidíti meg az életet az elhízás

Az elhízás évekkel rövidíti meg az életet, és jó néhány betegségben eltöltött évet is jelent - derült ki egy brit felmérésből, amiről a The Telegraph számolt be.

A fiatal kori elhízás akár nyolc évvel is megrövidítheti az életet, és a betegeskedéssel eltöltendő évek számát is növeli - figyelmeztetnek brit kutatók. Most először sikerült ugyanis számszerűsíteni, hogy milyen befolyással van az életkilátásokra az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód.

Szakértők abban bíznak, hogy a sokkoló számok hatni fognak: és többen igyekeznek majd megszabadulni felesleges kilóiktól. A kanadai McGill Egyetem kutatói azt számolták ki, hogy az elhízás, illetve a túlsúly okozta betegségek, amilyen a kettes típusú cukorbetegség vagy a szívbetegség, milyen halálozási kockázattal járnak.

Mennyi kalóriát ad le Ön, ha kedvenc sporttevékenységét, vagy pont a legundokabb házkörüli munkát végzi egy órán keresztül? Megtudhatja a kalórialeadási kalkulátor használatával. Azt találták, hogy az átlagéletkort nyolc évvel rövidíti meg az elhízás . Ráadásul az elhízottak számára átlagosan további 19 év betegeskedést is jelent ez az állapot. Ez azt jelenti, hogy egy rendkívüli mértékben elhízott személy a húszas éveiben arra számíthat, hogy már az ötvenes éveitől betegeskedni fog, és a várható életkora 71 év - az átlagos 79 helyett. Az elhízás következtében megnő a szívbetegség, a cukorbetegség, a stroke és a rák kockázata.

"Minél inkább túlsúlyos valaki, és minél fiatalabb, annál nagyobb a hatása ennek az egészségére" - mondta el Paul Grover, a McGill Egyetem professzora. A szakértő szerint a számok talán figyelmeztethetik az érintetteket a valós veszélyekre. Ami annál is inkább fontosabb lenne, hiszen Nagy-Britanniában minden ötödik gyerek elhízott. Előrejelzések pedig azt mutatják, hogy 2050-re Nagy-Britannia lakosságának körülbelül a felét fogja érinteni az elhízás problémája, ami évente körülbelül 50 milliárd fontjába fog kerülni az államnak.

A kutatásban két amerikai egészségügyi adatbázis 2003 és 2010 közötti adataival dolgoztak; ezek alapján alkottak meg a kutatók egy olyan számítógépes modellt, amely meg tudta becsülni, hogy az egyes betegségeknek mennyivel nő meg a kockázatuk a testtömeg függvényében. Ezek után azt nézték meg, hogy az elhízás mennyire befolyásolja az egészségben eltöltött évek számát, illetve a halálozást az amerikai 20 és 79 év közötti felnőttek körében - a normál testsúlyú emberekhez viszonyítva.

A fiatal kori elhízás akár nyolc évvel is megrövidítheti az életet

Az eredmények szerint azok a túlsúlyos személyek, akiknek a testtömegindexük (BMI) 25-30 kg/m2, várhatóan legfeljebb három évvel élnek kevesebbet - függőn a nemüktől és az életkoruktól. Azok az elhízott személyek, akiknek a BMI-jük 30-35 kg/m2, egy-hat évvel rövidítik meg az életüket. A rendkívül elhízottak pedig, akiknek a BMI-jük 35 kg/m2 fölött van, nyolc évet veszítenek. Ez pedig a fiatalokat, a 20 és 39 éves kor közöttieket érinti a leginkább. A kutatás azt is kimutatta, hogy a fölösleges kilók nemcsak a várható évek számát csökkentik, de az egészségesen eltöltött időt is megrövidítik. A legdrámaibb módon ez a fiatalokat, a 20-29 éveseket érinti: az ő esetükben akár 19 évnyi betegeskedést is jelenthet az elhízás.

A szakértők abban bíznak, hogy az elhízás következményeinek számszerűsítése segít abban, hogy a problémát a helyén kezeljék az emberek, és próbáljanak meg tenni ellene.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.