Erre figyelj, ha erdőben szednél medvehagymát

Saját fogyasztásra az állami erdőkben is lehet medvehagymát gyűjteni, de néhány szabályt be kell tartani.

„El lehet adni az erdőben szedett medvehagymát?” – tette fel a kérdést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) egy levélíró. A hatóság szakemberei a Facebookon tették közzé a választ. Hangsúlyozzák, hogy a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez minden esetben engedély szükséges. Ezt magánterület esetén annak tulajdonosa, állami erdők esetében pedig a területet kezelő erdészet állíthatja ki.

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy vendéglátó egységek csak akkor használhatnak fel vásárolt medvehagymát, ha annak biztosított a nyomonkövethetősége. Egészen pontosan a jelölésén szerepelnie kell a forgalmazó nevének és címének, a származási országnak, a csomagolás dátumának vagy egyéb tételazonosítónak. Ezenkívül fontos, hogy a medvehagyma friss, egészséges és tiszta legyen, a felhasználása során pedig be kell tartani a higiéniai előírásokat.

Posztjában a Nébih arrra is kitért, hogy saját fogyasztásra bárki gyűjthet medvehagymát. Itt naponta két kilogramm a korlát, illetve csak olyan területen szabad szedni, amely nem minősül természetvédelmi területnek. Mint azt korábban megírtuk, arra is ügyelni kell, hogy a medvehagyma könnyen összetéveszthető az erősen mérgező gyöngyvirággal.

Borítókép: MTI/Varga György

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!