A K-vitamin-hiány jelei

A K-vitamin fontos szerepet játszik a véralvadásban, emellett segít abban is, hogy csontjaink erősek és szilárdak legyenek. Viszonylag ritka, de ha valaki a hiányában szenved, akkor ennek akár komoly egészségügyi következményei is lehetnek.

A napi szükséglet K-vitaminból férfiak esetében 120, nők esetében pedig 90 mikrogramm. Sok van belőle a spenótban, a brokkoliban, a kelben, a kék áfonyában, a sajtokban és a húsfélékben, a szójababban és a tojásban, így hiány esetében leginkább ezekből érdemes nagyobb mennyiségben fogyasztani - figyelmeztetett a Curejoy cikke.

Kinél alakulhat ki B12-vitamin-hiány? A B12-vitamin elengedhetetlenül fontos a szervezet számára, hiszen egyebek mellett az idegrendszer megfelelő működésében és a vörösvérsejtek képződésében is hangsúlyos a szerepe. Mutatjuk, kiket érinthet ennek a fontos vitaminnak a hiánya .

Gyakori vérzések, zúzódások

Mivel a K-vitaminnak kulcsfontosságú szerepe van a véralvadásban, hiányának egyik legjellemzőbb tünete a vérzés, amely a testen belül vagy a testen kívül is történhet. Gyakori orrvérzés vagy ínyvérzés például okot adhat a gyanakvásra, illetve az is, ha úgy tapasztaljuk, hogy még kisebb sebeink, vágásaink is jóval erősebben és tovább véreznek az indokoltnál.

férfinek vérzik az orra
A gyakori orrvérzés is a hiánybetegség egyik tünete lehet.

Vér a hányásban

A gyomorban fellépő vérzés is lehet K-vitamin-hiány tünete, és ilyenkor gyakran hányinger, hányás jelentkezik, amikor a hányadékkal együtt vér is ürül a gyomorból.

Szokatlanul erős menstruáció

A K-vitamin-hiányban szenvedő nők szokatlanul erős menstruációs vérzést is tapasztalhatnak, illetve nem ritka, hogy vérzésük akár egy hétnél is tovább tart. Aggodalomra adhat okot, ha a menstruációs vérrel együtt nagyobb méretű vérrögök is ürülnek. Az erős vérzést gyakran követi gyengeség, vérszegénység.

Vér a székletben vagy a vizeletben

A székletben vagy vizeletben megjelenő vér szintén utalhat arra, hogy szervezetünkben nincs elegendő K-vitamin. A vér megjelenhet a vécécsészében vagy a vécépapíron, de az is előfordulhat, hogy a széklet színe fekete, kátrányszerű lesz. Ezeknek a tüneteknek a hátterében egyébként több más betegség is állhat, így ha tapasztaljuk őket, minél hamarabb forduljunk orvoshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.