Súlyos túladagolásod lehet ezektől a készítményektől

Akár halálos túladagolást is szenvedhetsz a koffeint tartalmazó étrend-kiegészítőktől. Erre hívta fel egy brit férfi közelmúltbeli halála is.

Az étrend-kiegészítők nagyon súlyos koffein-túladagolást is okozhatnak – figyelmeztette Facebook-követőit az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A New Food Magazine cikkére hivatkozva azt írták, az Egyesült Királyságban nemrégiben meg is halt egy férfi emiatt.

férfi és nő gyógyszerről vitatkozik
Akár halálos túladagolást is szenvedhetsz a koffeint tartalmazó étrend-kiegészítőktől. Fotó: Getty Images

Mintha megivott volna 200 csésze kávét

A szóban forgó férfi rosszul számolta ki az általa szedett étrend-kiegészítőben található koffeinpor mennyiségét, így véletlenül 200 csésze kávénak megfelelő mennyiségű koffeint vitt be a szervezetébe. Ez az eset egyértelműen rámutatott a nagy koncentrációjú koffeines kiegészítőkben rejlő veszélyekre, a brit és a skót Élelmiszer-szabványügyi Hivatal pedig óvatosságra intett mindenkit a készítmények fogyasztásához köthetően.

Nap 400 milligramm a limit

Fontos tudni, hogy a koffein természetes módon is számos élelmiszerben megtalálható. Éppen ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy mindig tartsd számon az elfogyasztott koffein mennyiségét – különösen akkor, ha még koffeines étrend-kiegészítőt is szedsz.

A legtöbb felnőtt számára egyébként a napi 400 milligrammnyi koffeinbevitel még biztonságosnak tekinthető. A várandós nőknél azonban ez a határ a felére, vagyis napi 200 milligrammra csökken. Ez nagyjából két bögre instant kávé, vagy egy bögre filteres kávé elfogyasztását jelenti.

Meglepő szokás védhet a cukorbetegségtől és a stroke-tól
Világszerte rengeteg embert érint a 2-es típusú cukorbetegség, a koszorúér-betegség és a stroke. Egy egyszerű, mindennapi szokással azonban akár meg is védheted magadat ezektől a problémáktól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.