Az egészség receptje: lazac és edzés

Az elhízás és az ennek következtében kialakuló betegségek megelőzhetők omega-3 zsírsavak rendszeres fogyasztásával, az eredményt pedig fokozza, ha rendszeresen mozgunk is. Különösen fontos ez a cukorbetegek esetében.

Nem túlzás azt mondani, hogy korunk népbetegsége az elhízás, amely a helytelen táplálkozás mellett a mozgásszegény életmód következménye. Szakértők, orvosok mind gyakrabban hangsúlyozzák az omega-3 zsírsavak szerepét: rendszeres fogyasztásukkal ugyanis jelentős részben megelőzhető a túlsúly, de főleg az ebből adódó különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulása, egyes szakértők szerint ráadásul az omega-3 a koncentrálásban is segít. Várandós nőknek és gyermekeknek érdemes odafigyelniük, hogy rendszeresen fogyasszanak például lazacot, makrélát , vagy épp diót.

A finom falatokon túl

A helyes táplálkozás azonban egészségünk megőrzésének csak az egyik oldala: a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen. Amellett ugyanis, hogy a rendszeres fizikai aktivitás karbantartja a testsúlyt, az izmokat, és hat a stressz ellen, bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, a vérnyomást, a vérzsírok szintjét, a szövődmények kockázatát, valamint kevesebb lesz az inzulinszükséglet is. Ezeket a hatásokat úgy éri el a mozgás, hogy amikor az izmok dolgoznak, tápanyagként jelentős mennyiségű cukrot, zsírt vesznek fel a vérből. Ebből adódónak az omega-3 zsírsavak egészségünkre gyakorolt jótékony hatását is nagyban fokozza a testmozgás. Különösen igaz ez cukorbetegek esetében, hiszen az omega-3 lassítja a szénhidrátok cukorrá alakítását, az edzéssel pedig megakadályozható a vércukorszint kóros süllyedése, a hipoglikémia és a növekedése, a hiperglikémia.

Akkor sem késő, ha már megtörtént a baj

A mozgás szerepe különösen fontos azoknál, akik már esetleg átestek egy infarktuson, így az úgynevezett szekunder prevenció miatt életmódot kell váltaniuk. Ennek része a stressz kiiktatása, a káros szenvedélyekről, például a dohányzásról való leszokás, a testsúlycsökkentés, az egészségesebb étrend és a rendszeres mozgás beiktatása. Utóbbit a testsúly és az egészségi állapotnak megfelelően, szakértővel kialakított edzésterv alapján jó elkezdeni, így elkerülve az esetleges sérüléseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.