A kamillatea hatásai – nyugtatja az idegeket és az emésztést

A kamilla, avagy az orvosi székfű az egyik legszélesebb körben alkalmazott gyógynövényünk. Többféle egészégügyi panasz esetén is hasznos segítség lehet.

Már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is ismerték a kamillát (Matricaria chamomilla), illetve felhasználták különböző betegségek kezelésében. Népszerűsége a mai napig is töretlen, ugyanakkor a modern kutatások egyelőre kevés figyelmet szenteltek a növénynek tulajdonított gyógyhatások vizsgálatára. Elsősorban állatkísérletekből tűnik úgy, hogy a kamilla képes csökkenteni a gyulladást, felgyorsítani a sebgyógyulást, enyhíteni az izomgörcsöket és az idegeket nyugtatva elősegíteni a nyugodt éjszakai pihenést. Emellett laboratóriumi tesztek arról árulkodnak, hogy a baktériumok és vírusok elleni küzdelemben is hasznos lehet – írja oldalán a New York-i Mount Sinai kórház.

kamillatea
A kamillatea fogyasztása többféle egészségügyi panasz esetén is jótékony hatást fejthet ki. Fotó: Getty Images

Többféle formában fogyaszthatjuk és felhasználhatjuk a kamillát, de praktikussága révén mind közül kiemelkedik a kamillatea mint opció. Teakészítéshez boltban is vásárolhatunk filteres kamillateát vagy szárított kamillavirágzatot, illetve a június-júliusi időszakban magunk is szedhetünk alapanyagot, amikor a növény virágzása eléri csúcsidőszakát, hogy aztán szárítva tároljuk otthon. Mint az a BBC Good Food receptjében olvasható, első lépésben forraljunk egy teáskannányi vizet, majd a tűzről levéve tegyük félre egy percre. Ezután szórjunk bele két teáskanál szárított kamillavirágot, és hagyjuk két-három percig ázni. Ízlés szerint adhatunk hozzá két teáskanál mézet is, alaposan elkeverve benne. Végül szűrjük le, és máris fogyasztható.

Hogyan hat a kamillatea a szervezetre?

Hagyományosan a kamillát gyomorgörcsök, hasmenés, bélgázosság és kólika kezelésére alkalmazzák, kiaknázva izomlazító hatását, különösen tekintettel a bélrendszer simaizmaira. Sőt, mint arra cikkében a Medical News Today rámutat, egyes kutatási eredmények alapján a vércukorszint-szabályozást is kedvezően befolyásolja – persze csak a cukorbetegség terápiájának kiegészítéseként, nem pedig önmagában. Szintén segíthet enyhíteni a felső légúti fertőző megbetegedések tüneteit. Egyfelől különböző megfigyelések szerint támogatja az immunrendszer működését, másrészt a bőséges folyadékbevitel eleve tanácsos torokfájás és orrdugulás idején, amelynek a teázás mindenképpen kellemes és előnyös módja.

Mindenképpen említést érdemel a kamilla nyugtató hatása. Egy 2019-ben megjelent tudományos elemzés arra a következtetésre jutott, hogy rendszeresen alkalmazva a gyógynövény néhány hét alatt javítja a generalizált szorongással küzdők tüneteit. Sokan isszák teáját alvászavarok enyhítése céljából is, ugyanakkor ennek előnyeit humán kutatások egyelőre nem támasztják alá. Állatokkal folytatott vizsgálatokból viszont úgy sejthető, hogy az orvosi székfű valóban támogathatja az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést.

Biztonságos-e a kamillatea?

Dr. Tóth Barbara gyógynövénykutató gyógyszerész a Pirulakalauz oldalán arról ír, hogy a kamilla a legbiztonságosabban alkalmazható gyógynövényünk. Mi több, ez az egyetlen, amelyet egyéves kor alatt is lehet adni gyerekeknek. A Healthline ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy féléves korig kizárólag anyatejes táplálás javasolt, azt követően viszont a többi folyadék bevezetésével alkalmanként kamilla virágzatából készült teát is kaphat a kicsi. Fontos azonban, hogy egyéb ízesítőket és gyógynövényeket ne tartalmazzon a babának adott tea.

Ami a kamilla várandósság és szoptatás alatti anyai használatát illeti, annak biztonságosságáról és kockázatairól egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő megbízható tudományos adat. A Mount Sinai kórház nem javasolja a gyógynövény alkalmazását ebben az időszakban. Ugyancsak javasolt az elővigyázatosság véralvadásgátló gyógyszerek szedése mellett, mert az orvosi székfű felerősítheti ezek hatását. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a növény egyes pollenallergiák fennállása esetén keresztallergiát is kiválthat. Elsősorban parlagfű-, százszorszép-, körömvirág- vagy krizantémallergia kapcsán kell számolni a kockázattal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!