Fehér üröm: ezekre a panaszokra lehet gyógyír – Nyár végén szedheted

A fehér üröm mint tradicionálisan alkalmazott gyógynövény számos testi panasz enyhítésében hatékony megoldás lehet. Akadnak azonban kockázatai is, amelyeket szem előtt kell tartani.

Az Európában őshonos fehér üröm (Artemisia absinthium) hallatán sokan az abszintra asszociálnak, hiszen ez a növény közismerten a magas alkoholtartalmú égetett szesz egyik alapanyaga. Mindazonáltal népi gyógymódként még hosszabb időre nyúlik vissza az alkalmazása. Hagyományosan többféle egészségügyi probléma kezelésére is segítségül hívták a fehér ürömöt, amely gyógynövényként ma is sok esetben enyhülést hozhat a kínzó tünetekre. Drogként szárított, teljes virágzásban szedett hajtásvégét és szárított leveleit használják. Gyűjtését a teljes virágzás idejére, július-augusztusra érdemes időzíteni. Különösen gazdag gyűjtési területe az Alföld.

fehér üröm, Artemisia absinthium
A fehér üröm többféle testi panasz enyhítésében is hasznos segítség lehet. Fotó: Getty Images

A fehér üröm gyógyhatásai

Mint azt a Healthline írja, a fehér üröm gyógynövénykivonatként és teaként egyaránt alkalmazható gyógyászati célokra. Noha hatékonyságát nem támasztja alá kellő tudományos bizonyíték, megfigyelések szerint emésztési panaszok enyhítésére és étvágyjavítóként is beválhat. Nem biztosít ugyan vitaminokat vagy ásványi anyagokat a szervezet számára, de keserűanyag-tartalmának fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatást tulajdonítanak. Egyes kutatások szerint alkalmas lehet olyan krónikus betegségek tüneti kezelésére is, mint a porckopás okozta ízületi bántalmak vagy a Crohn-betegség. Kúraszerű alkalmazása előtt mindazonáltal javasolt konzultálni kezelő- vagy háziorvosunkkal.

Lehetséges mellékhatások

Egyes esetekben ugyanis a fehér üröm használata veszélyes lehet. Legfőbb hatóanyaga, a tujon nagy mennyiségben a szervezetbe jutva toxikus hatást fejthet ki, és akár rohamokat is előidézhet. Érdekesség, hogy hosszú évtizedeken keresztül ezt a vegyületet sejtették az abszint hallucinogén hatása mögött is, napjainkra azonban kiderült, hogy a tujon önmagában nem okoz hallucinációkat. Ezzel együtt nem árt az elővigyázatosság. Annál is inkább, mert a tujon kétféle kémiai szerkezetben fordul elő: megkülönböztetünk alfa- és béta-tujont. A kettő közül az előbbit tartják toxikusabbnak, miközben éppen ez a fehér üröm elsődleges aktív összetevője.

Nagy dózisban szedve a gyógynövény emésztési panaszokat, émelygést és hányást, akár veseproblémákat vagy rohamokat is provokálhat. Kis dózisban, például teaként fogyasztva viszont nem valószínű, hogy számottevő mellékhatásokkal járna a felhasználása. Ugyanakkor kúraszerű alkalmazását így sem javasolt 4 hétnél hosszabb ideig folytatni. Kisgyermekeknek ne adjunk fehér ürömöt, ahogy az alábbi állapotok, betegségek fennállása esetén is célszerű kerülni a használatát:

  • terhesség, szoptatás;
  • epilepszia;
  • véralvadásgátló-szedés;
  • veseproblémák;
  • allergia más őszirózsafélékre, mint a parlagfű vagy a bársonyvirág.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!